Vernalból egy tűrhető indulással már robogtunk is Utah és Colorado útjain az Arches Nemzeti Park felé (kb. 250 mérföld). A táj sokszor változtatta az arcát, szép erdőkön, hegyeken vitt át, olykor meg hatalmas prérin. Emberi élet nyomait csak ritkán fedeztük fel. A forgalom is tűrhető volt, minden második percben láttunk egy autót, így a tervezett időpontban érkeztünk, ami azonban meglepett bennünket, hogy 10 mérfölddel az np előtt egy óriási zuhét kaptunk.
Az eső második felvonása akkor ért minket mikor beszaladtunk a látogató központba, ahol ismét megtekintettük a vonatkozó kisfilmet. Az igazat megvallva azóta se értem, hogy alakultak ki a hatalmas kőívek, de a folyamatnak különböző stádiumait a parkban meg lehet figyelni. Majd utánajárok...
Röviden összefoglalva valami döbbenetesen állatian klassz vidék. És nem csak az ívek, hanem az egész domborzat, színek összessége. Jacksonban egy bácsival beszélgettem egy kv-zóban (ez mennyivel jobban hangzik, mint hogy egy Starbucksban, és mennyire örülnék is egy jó kv-nak...), aki mindenképpen a lelkünkre kötötte, hogy a Delicate Arch-hoz sétáljunk el. Oda-vissza 3 mérföld, ettől azért nem kell megijednünk... Az út kellemesen kígyózott, majd egyszer csak felkapaszkodtunk egy óriási sziklatömbre (kb. 150 m szint), mindezt tűző napon, mert errefelé az árnyék inkább csak mutiba van. Az empátiám a sivatagi legionáriusok irányába drámaian megnőtt... Felérve a fennsíkra vörös homokos sziklás csekély növényzetű részen keresztül értünk az ívhez, ami előtt egy óriási tölcsér volt, teljesen olyan mint a viziparkokban a hagyma, csak pár száz méter átmérőjű. Sajnos nem sikerült teljesen követnünk a jelzést, így a végén kicsit mászni kellett, ami csak az orkán erejű szél miatt volt problémás.
Maga az ív ill. a kilátás is pazar, a satyikra, kalapokra nagyon kell vigyázni, mert a szél kapkodja őket lefelé. Rövid pihenő és a második palack víz elfogyasztása után visszaindultunk, mert nem volt komfortos egyáltalán az orkán közepén ülni. És mivel az egész környék homokos, így pont annyira lett az embernek mindene homokos, mintha egy tengerparton játszott volna egész nap. A nap, az meg csak sütött tovább, így teljesen kitikkadva értünk a kocsihoz, ahol szerencsére még rengeteg jegünk és hideg vizünk volt a hűtőládában (még Denverben vettük hasonló esetekre is készülve). Furcsa volt megtapasztalni, hogy a két órányi séta milyen komoly terhelés a sivatagban. Eddig is tudatosan vigyáztunk, hogy legyen elég vizünk mindig, de ezután még jobban oda kell figyelnünk erre, hol vannak már a didergős yellowstoni reggelek...
Az autóval még kicsit nézelődtünk, kerestünk pár helyet, ahova vissza kell jönni másnap mindenképpen, aztán komában elautóztunk Green River "városkába", ahol a következő két éjszakát töltjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése