Az elmúlt hétvégén a bakancslista egy fontos pontját pipáltuk ki. A Niagara vízeséshez látogattunk. Az Erie tó víze a Niagara folyón keresztül az Ontarió tóba folyik. A vízesés nagyon fiatal mindössze 12500 éves, az utolsó jégkorszak visszahúzódásakor jött létre. Tulajdonképpen nem is egy hanem két vízesés alakult itt ki, amiket a Goat Island választ el egymástól. Az egyik vízesés az USA-hoz tartozik (nemes egyszerűséggel Amerika zuhatagnak nevezik), míg a másik Kanadához (ez a nagyobb és különlegesebb Patkó zuhatag).
Az út az otthonunktól 4 és fél óra volt, de ebből kb. 20-30 percet az USA-Kanada határon töltöttünk. Kanadába átlépve nagyon megörültünk, a kanadaiak ugyanis metrikus rendszert használnak így végre az ismerős km/h-ban voltak kiírva a sebességkorlátozások. Örömünk nem tartott sokáig, ugyanis az autópályát végig 100 km/h táblák szegélyezték, időnként azt is odaírták, hogy 50 km/h meghaladó sebességtúllépés 10000 dolláros büntit von maga után. De 8 körül azért csak megérkeztünk. Azért siettünk, hogy a sátrat ne sötétben kelljen felverni. A kempingben csak elvétve sátoroztak, többnyire óriás luxus lakókocsikkal vagy buszokkal kempingeztek, amiknek elképesztő méreteik voltak, pedig hát a mi sátrunk se pici.
A Niagara vízesésre épült turistaüzletág elképesztő. Egy hosszú hétvégét, de akár egy hetet is el lehet tölteni az attrakciók végig látogatásával. Mi Adventure Pass-t vettünk, ami négy attrakció látogatására jogosított fel. A bérlettel a helyi buszjáratot is használhattuk, úgyhogy a kempingből azzal közelítettük meg a vízesést.
Az egész rendszer működése nagyon szépen össze van csiszolva, rengeteg Niagara Parks-os ember segítette az eligazodást, voltak sorok, de sehol se érezte az ember, hogy itt megőszül. És maga az attrakció, amire épült ez az ipar tényleg csodálatos és lélegzetelállító.
Első napirendi pontunk a hajókirándulás volt. Az amerikai oldalról induló hajón kék, a kanadai oldalról indulón piros esőkabátot osztanak, csak, hogy a parton állók pontosan tudják melyik hajó közelíti meg éppen a zuhatagot. A hajók meglehetősen közel mennek mindkét zuhataghoz, de ez csak akkor válik nyilvánvaló, amikor az esőkabát ellenére csurom vizes lesz az ember. Érdekes, hogy a Patkó közepére érve igazi vihart él át az ember: nemcsak mintha dézsából öntenék a vizet, de elég erős szél is fúj.
Ezután a Niagara folyó vízeséstől északra található vadvízi részére mentünk. Egy épített ösvényen lehet a vízhez közel menni. Itt a folyó összeszűkül, és meglehetősen megvadul. Olyannyira, hogy itt tilos is evezni a folyón.
Itt a folyóparton megkörnyékezett minket egy állat, amit nem tudtunk azonosítani. Várjuk a megfejtést. Ha az Alpokban lennénk mormotának mondanánk, de itt az valószerűtlen. Az ismeretterjesztő tablókon felsorolt helyi faunából leginkább a nyércre (Neovison vison) hasonlított, de bizonytalan vagyok. {közben megérkezett a megoldás Imre kollégájától: ez bizony egy groudhog, vagyis amerikai mormota}
A kempingben szerencsére volt két kisebb medence, úgyhogy a fiatalabbak felfrissülten kerültek ágyba egy esti kerti mozi után.
Szombatra maradt két további akció az Advanture Passból: Journey behind the Fall és a Niagara Fury. Lifttel és egy alagúton végig sétálva tényleg oda lehet menni a vízesés mögé, és egy járaton keresztül kikandikálni. Látni persze csak a dübörögve lezúduló vizet lehet, de elég meggyőző innen hátulról nézve. Ehhez a sárga esőkabátot kaptuk :).
Levezetésképpen pedig egy nem tudom hány D-s mozi várt ránk: egy óriási mozgatott rácson állva, körénk vetített kép segítségével, valamint spriccelő vízzel, és permettel, a falból pedig szintén zubogó vízzel idézték meg a vízesést. Itt se feleslegesen osztották ki az esőkabátot, ezúttal a kéket.
Akinek pedig nem elég a vízesés, az bőségesen találhat magának szórakozást a városban: lézer tag, viaszbábus kiállítás, óriáskerék, vizipark, delfinárium, vidámpark, kilátótorony (Skylone, ingyen lehet felmenni ha fent vacsorázol :) ), kötélpálya a folyó mellett, helikopterrel a folyó felett, (és talán a legdrágább: outlet a város peremén) ésatöbbi-ésatöbbi. Mi beértük a fent említett dolgokkal, de a családban már így is megoszlanak a vélemények melyik volt a legjobb.
Nehezen válogattuk ki a képeket, így kivételesen egy bővebb eresztést is ideraktunk (nagyobb felbontást sajnos nem enged):
u.i.: Gyermekkorunkban Benyó Nagymamám meglátogatta Kanadában élő leányát. Innentől kezdve mi unokák csak Kanadai Nagymamának hívtuk őt, és tőle hallottam először a Niagaráról, ő mutatott először képet róla. Természetesen lebilincselt a látványa, és gyermeki lelkesedéssel gondoltam, hogy ide szeretnék eljutni. Valószínű hogy kinevettem volna ha valaki egy éve nekem azt mondja, hogy idén aug. 20-át itt ünnepeljük...
