Karácsonyvárás

A számtalan kulturális különbség egyike, kommentár nélkül.

New York III.

Szombat reggelre csak hajnali 7 órára sikerült shuttle-t foglalnunk, így viszonylag korán keltünk és indultunk. Könnyű szívvel lemondtunk a szállodai reggeliről, ami a szokásos amerikai, nem európai gyomornak való kínálattal rendelkezett. A kisbusz ugyan késett 10 percet, de a korai időpontnak illetve a bácsi lelkiismeret-furdalásának köszönhetően végül nem késtük le a fél 8-as kompot. 

A családról készült kora kávé előtti képek a nyugalom megzavarására alkalmasak, ezért inkább a komp bejárata dokkoláskor, ill. a State Island-i és Manhattan-i kikötőjét nézzétek meg (boccs a visszacsillanó fényért, nem lehetett előre kimenni a hajó fedélzetére

Manhatten-ben aztán beültünk az első szembejövő Starbucks-ba reggelizni. Mivel tényleg minden sarkon van szerencsére nem kellett messze mennünk és kivételesen még le is tudtunk ülni.

Reggeli után ismét megtettük a Forintos percek (esetleg Milliók reggelire) emléktúrát és megkerestük a Big Bus legközelebbi megállóját. A szombat reggeli forgalomban szerencsére viszonylag gyorsan felértünk a Times sq-re és az idegenvezető nyugdíjas úr is klasszisokkal volt jobb a péntekinél. Meg tudtunk hol lakik Jennifer Aniston, Robert de Niro, Alica Keys (A Voiceban most Ő az egyik mentor, nagy kedvenc lett), Jay Z, és még számos híresség. Az út nagy részét a Hudson folyó partján tettük meg, ahol nincs túl sok útikönyvbe kívánkozó látványosság érdekes történeteket mesélt pl. a Sully című film alapjául szolgáló megtörtént esetet, személyes emlékeit szept. 11-ről, a new york-i forgalomról, Hálaadásról, stb.

Manhattan déli csücskén, nem a felhőkarcolók árnyékában

A gyerekeknek már előző nap megígértük, hogy bemegyünk a Big Bus központi megállójánál lévő M&M world-be, ezt a látogatást nem halogathattuk tovább. Három (!) emeleten lehet mindenféle M&M jelzést viselő dolgot vásárolni. El kell ismerni: profi az egész, ha betévedtél, akkor már nincs menekvés és vásárolni kell pár fontnyi csoki golyót valami adagolóval, párnával, pólóval és kulaccsal (minden akciós és méregdrága).

M&M world és a trófea.

Szombaton az Uptown látogatását terveztük a másik Big Bus-os útvonal mentén. Most is nagyon élvezetes idegenvezetőnk volt, 8-ik generációs new yorki fiú, aki szintén személyes történetekkel illusztrálta mondókáját. Az American Museum of Natural History-nál megszakítottuk a városnézést és bementünk a múzeumba. Unalmas lehet olvasni, hogy áradozunk a múzeumokról, de egyszerűen jók. Sok vidékre és korba kalauzolnak a kiállítások. Betekintést kaptunk Afrika, Észak-Amerika, az óceánok és a sarkvidékek élővilágába; az Észak-Amerikai és Polinéziai indiánok életébe, hatalmas bálna modellt és megannyi dinoszaurusz csontvázat láttunk. Nem véletlenül mondta a buszon az idegenvezető, hogy gyermekkorában kedvenc múzeuma volt, és paleontológus akart lenni. Lehet, hogy Ross Geller is szeretett idejárni gyermekkorában?

Gyönyörű fa lehetett. Nem baj, ültetünk újat helyette :) .

Sokféle kiállítás volt. Ide is érdemes lenne visszamenni.

Bevett parkolási modell, egymás hegyén-hátán... 

A "műanyag szőnyeget" először nem értettem, de praktikusnak tűnik sűrűn előforduló koccanások esetére, jópár ilyet láttam a városban (Zsuzsa nem érti hogy mire lehet ez jó, lásd Mazdánk hátulja...-I - a kifejezést nem értettem, mert a szőnyeget alulra várom, ez inkább falvédő -Zs ). Lehet hogy megvan a piaci rés Budapestre...

A család jelentős része már csak kúszott a múzeum után a sok sétától, ezért újra hop a buszra és az északi részét utaztuk végig a felső túrának (A kék útvonal a linken).

A buszról a Guggenheim múzeumnál szálltunk le, és be is vetettük magunkat. Sajnos egy nagyon várt találkozó nem jött létre, de legalább Julianne Moore-ral azért összefutottunk a múzeumban. Az épület az nagyon tetszett nekünk, a kiállításra azt hiszem több időt kellett volna szánni, hogy "működjenek a képek".

Gyors ebéd (du. 4-kor már megint) után a buszra visszaszállva próbáltunk lejutni Midtownba, de annyira lassan haladtunk, hogy le kellett szálljunk és a tömegben gyalogszerrel értük el az egyik délre tartó metró vonalat, miközben újra és egyben utoljára megcsodálhattunk pár gyönyörű kivilágított kirakatot. 

Jellegzetes utcaképek.

Csillogás.

A szállodába ismét hullafáradtan értünk vissza, vasárnap pedig amilyen gyorsan jöttünk, olyan gyorsan haza is robogtunk élményekkel gazdagon megpakolt autónkkal. 

Chicago után azt írtam, hogy hatalmas pozitív csalódás volt a város, és nagyon élhetőnek tűnt. New York nem okozott csalódást, azt vártam hogy lenyűgöző lesz, és az is, de még inkább sokkoló. És nem csak az embertömeg, a látnivalók végeláthatatlan sora, hanem egész Manhattanből számomra áradó érzés: igen, én vagyok New York, én vagyok a világ közepe, ha valaki akarsz lenni, akkor gyere először is ide. 

A 15 évvel ezelőtti katasztrófának, az ikertornyok elleni támadásnak itt kellett megtörténnie, és mérföldkőként jelezni, hogy nagyon erőteljes folyamatok zajlanak a világunkban és a New York által képviselt rend nem állhat mindig fent. Ezt a folyamatot egyértelműen érzik az itt élők, és ennek a következménye, hogy a "soktornyos bácsi" megnyerhet egy amerikai elnökválasztást azzal az ígérettel, hogy ennek gátat vet.

New York II.

Pénteken a fél kilences shuttle-lal mentünk ki a komphoz a szállodától az előző naphoz hasonló szomorkás, néha szitáló esőben.

Az első szakaszt tekinthetjük egyfajta „Forintos percek” emléktúrának is a Wall street környékén, megcsodálva az épületet, ahol a Dow Jones kel és nyugszik, Namura és egyéb hitelminősítő és befektető óriások főhadiszállását, majd elsétáltunk a 9/11 emlékhelyre, ami szerintem elég jól sikerült.

Meglehetősen vigyáznak erre az épületre: New York Stock Exchange

Financial district

Egy kedves ismerősünk kérte, hogy a Trump towert mindenképpen fényképezzük le, de kiderült hogy ilyen nincs is. A városban (ebben is) több ingatlana van az úrnak és mindegyikre ráíratja a nevét biztos ami biztos. 

A 9/11-es emlékhelynél is nagy tömeg van, mégis alkalmas hely arra, hogy az ember legalább egy pillanatra elmerengjen a történelem folyásán, és ráeszméljen hogy ő is a részese (akár csak egy népszavazáson vagy elnökválasztáson leadott szavazattal is).

Láttam New Yorki tűzoltó autót a következő felirattal: We never forget, we never forgive. A közel 3000 áldozatból majdnem 500-an a mentésben vettek részt a tornyok összeomlásakor.

A Freedom Tower

WTC

Az  emlékhely és múzeum mellett már áll az egyik új torony, a Freedom tower, ill. a több épületből álló komplexum amely viszi tovább a WTC nevet. Ezek közül az egyik egy kisebb bevásárlóközpont a föld alatt: eszméletlenül jól néz ki, egy felfordított viking hajóra emlékez-tetett engem és egyértelműen a mammon temploma (itt van jó sok kép róla, kívülről is: link).

A metróval ismét északra, a Midtown-ba a 42-ik utcához utaztunk, ahonnan gyalog közelítettünk következő állomásunkhoz az Intrepid múzeumhoz (link). Ez szerintem minden gyermek (és a felnőttek felének – itt Imre egyértelműen az XY kromoszómákkal rendelkezőkre gondol) az álma: egy repülőgép-hordozó, amelyen rengeteg repülőt is kiállítottak. Maga a hajó 1943 és 1974 között szolgált, és továbbra is megdöbbentő hogy mikre voltak képesek: méretek, műszaki megoldások, több ezer ember ellátása akár hónapokig. A hangárban egy óriási kiállítás volt berendezve, magáról a hajóról, a katonák életéről, a Vietnami háborúról és egyéb a hajóhoz köthető eseményekről (pl. a visszatérő Mercury-Atlas 7 űrutazás visszatérő egységének tengerből kipecázásáról). A repülő fedélzeten vannak kiállítva a repülők, fel lehet menni a parancsnoki hídra, végig lehet nézni a különböző beosztásokban dolgozó legénység szálláshelyeit, a kantint, rádiós szobát, és egyéb a JAG-ből ismert helységeket. Imre az egész napot el tudta volna itt tölteni, nekünk (XX) azért elég volt ennyi. 

Intrepid

Visszasétáltunk a Times sq-re és megkezdtük a Big Bus-os (hop-on hop off) városnézést. A két ajánlott útvonalból először a Manhattan déli részét körbejárót választottuk. Belekóstolhattunk a filmekből ismerős new yorki dugóba, amit leginkább a gyalogosok okoznak. Minden lámpás kereszteződés úgy van programozva, hogy a gyalogosoknak és a jobbra kanyarodó autósoknak egyszerre van zöld jelzésük. Mivel a gyalogosok özöne végeláthatatlan, a jobbra kanyarodók gyakorlatilag esélytelenek, de így persze a mögöttük akár egyenesen haladni kívánók sem tudnak előrébb jutni és mivel a lámpa már pirosra váltott a kör bezárult.

Asszimilálódás 1. lecke: kezünkben Starbuckos kávéval sétálni (gyerekeknek lehet forró csoki is)

Séta közben találtunk igazán csábító ingatlan hirdetést, ha valaki épp ilyesmi kérdésekkel küzd.

Indul a buszos városnézés!

Amikor felszálltunk a buszra kicsit csodálkoztunk, hogy az idegenvezető azt mondta kb 2,5 óra (piros útvonal a linkelt térképen) a kör megtétele, de hamar beláttuk, hogy igaza lehet. Az út alatt lassan be is sötétedett, így a fotózási kényszerünk is alább hagyott.

Mindjárt indulunk a 7th Avenue-n downtown fele

A Time sq.

Délnek tartva az 5th Avenue-n.

Mint annyiszor láttuk már, mindent lehet még tovább fokozni, így aztán - merő kíváncsiságból - betértünk a legnagyobbnak mondott áruházba, a Macy’s-be. Néhány kör megtétele után úrrá lett rajtunk a tömegiszony és menekülőre fogtuk. Felszálltunk az ismerős 1-es metróra, hogy aztán a South ferry-n folytassuk az utunkat a szállóhoz.

 

Jó éjszakát New York!
(Folyt. köv.)

New York I.

Itt az őszi szünet egy hónappal később van, mint otthon, Hálaadáshoz kapcsolódik. Az egész kontinens útra kel, hogy összegyűljenek a családok. Így mi is felkerekedtünk, hogy az univerzumból nézve nehogy felborítsuk Észak-Amerika egyensúlyát (ezt én se értem - Imre), azzal, hogy egy statikus pont maradunk. Úti célunk ezúttal New York volt. 

A családi összetartozás és szeretet egy elvont ábrázolását State Islandon találtuk meg a szállodánk közelében. (Ha lett volna állványom, lehet hogy én is rákerültem volna a képre.)

Az utat megelőzte némi latolgatás, hogy repülővel menjünk vagy autóval, de végül a pénztárca méret győzött. Amúgy is ki kellett próbálni mit bírunk, mielőtt nekiállunk a jövő nyári út tervezésének. Szóval Troy-New York: 650 mérföld (1046 km) kb. 10 óra. A szerdát és a vasárnapot feláldoztuk az utazás oltárán, így három napunk maradt a városra. A következő tétel, ami alapos megfontolás tárgyát képezte, hogy hol szálljunk meg. Végül Staten Island-en választottunk egy jutányos szállót, aminek legfőbb értéke a shuttle szolgáltatás a Staten Island - Manhatten között ingázó komphoz a szállodától. Ahogy teltek a napok ez egyre jobban felértékelődött.

Munka a stratégiai-tervezés központban.

Az odafelé útra utólag alig emlékszünk, de szerda reggel emlékeink szerint a garázsból kigördülve hópihék tapadtak a szélvédőnkre, aminek köszönhetően kivételesen Imre szeme is inkább az autó hőmérőjét leste és nem a fogyasztás-mérőt. Este szerencsésen megérkezve „kapott egy ötöst” Szt.Kristóf megfejelve egy „good job”-bal. Az úton Hanga gazdagította a családi aranymondás tárat, mikor Pennsylvania közepén, délutáni alvásából ocsúdva, a havas tájon végig nézve megkérdezte, hogy egy sivatagban vagyunk-e. 

Csütörtök (Hálaadás) reggel a rövid kisbuszos út után felszálltunk a kompra (amelyet New York városa üzemeltet és ingyenes, naponta állítólag 60000-en járnak ezzel munkába, ez kb. ugyanennyi autótól szabadítja meg Manhattant, durva belegondolni is, hogy 9/11 előtt autókat is vitt magával) , elhajókáztunk a Szabadság szobor mellett és délről közelítettünk Manhattan felé, a reggeli ködben kirajzolódó felhőkarcolókhoz.

A nénit minden reggel és este megcsodálhattuk, azt hiszem ha nem látjuk is csak így áll ott.

Az előre megvásárolt 3 napos New York Pass-t a Times Square közelében lehetett átvenni, úgyhogy a metrójegyért vívott rövid küzdelem után felszálltunk az 1-es metróra és a 42-ik utcáig meg se álltunk. Hálaadás délelőttjén, van aki élőben, van aki a tévé előtt ülve, de mindenki a Macy’s parade-ot nézi. Ennek megfelelően hihetetlen tömegbe érkeztünk feljőve a föld alól, de a Parade-nek a közelébe se lehetett menni, minden utca le volt zárva pár tömbnyire a felvonulás útvonalától.

Ennyi igazándiból elég is volt a parádéból.

A jegyünket a Madame Tussauds múzeumnál tudtuk átvenni, ahova aztán a tömeg elől menekülve nem sokkal később visszatértünk és bevettük magunkat a viaszbábok közé. A liftből kiszállva Morgan Freeman fogadott minket, de a többieknek inkább csak gyenge alteregóik voltak jelen, mellesleg „celeb fronton” van némi lemaradásunk így sokakra nem is volt sok esélyünk ráismerni. De azért Zsuzsa Woody Allennel, Gerda meg Will Smith-sel csacsogott kicsit.

A felvonulás gyakorlatilag félbe vágta a város ezen részét (Midtown), úgyhogy meg kellett várjuk amíg át kelhettünk a 7th Avenue-n. A következő állomásunk a Rockefeller Center volt. Top of the Rock a neve a komplexum legmagasabb épületének tetején található kilátóterasznak. Némi sorba állás után feljutottunk a 70-ik emeletre. Rutinos felhőkarcoló-járóként, körbepásztáztuk tekintetünkkel a vidéket és elkészítettük a kötelező szelfiket.

Kilátás a Top of the Rock-ról.

A legfelső szinten még megengedett magának a tervező egy galériát.

A Rockefeller előtt állítják fel minden évben New York karácsonyfáját, aminek első lámpagyújtása szintén óriási esemény, ill. Kevint itt találja meg a mamája miután ismét jól ellátta a gonosz betörők baját. Megcsodáltuk a korcsolyapályát, amit annyi mozi és TV-filmben láttunk már és az átellenes LEGO bolt kirakatában kiállított kisebb Rockefeller centert, majd az út túloldalán a Saks Fifth Avenue áruház karácsonyi kirakatát, ami szintén népszerű látványosság.

Rockefeller Center és előtte a korcsolyapálya igaziból és legóból.

Hálaadás másnapja a Black Friday, amit a legtöbb üzlet már a Hálaadási vacsora elköltése után indít, tehát csütörtökön késő délután. Ennek megfelelően épp csak elvonult a délelőtti felvonulás vonzotta nézősereg, már gyülekezett a Black Friday nyitására várakozó tömeg, hosszú sorokba rendeződve a boltok előtt. Vettünk egy nagy levegőt és beléptünk a hömpölygő emberáradatba és leúsztunk a 34-ik utcáig, az Empire State Building-hez. Itt már jelentősebb sorban állás várt ránk. De türelmesen végig állva, csak feljutottunk a 80-ik emeletre. Innen egy másik, kisebb kapacitású lifttel lehetett tovább menni a 86-ik szintre, de a rengeteg érdeklődőre tekintettel megnyitották a lépcsőházat is, így ezt a 6 emeletet mi is inkább megmásztuk. (Ahhoz képest, hogy a Horvát utcában micsoda kín mikor gyalog kell felmenni a 7-ikre, itt meg se kottyant ez a 6 emelet – újabb bizonyítéka, hogy minden relatív.)

Ez az épület is Art Deco stílusban épült, 1931-ben adták át, és nagyon klasszak a belső terei. (Pont 86 éve adták át, és a mi házunk Budapesten 86-os szám alatt  van, és mi pont idén tudtuk megnézni. És még azt mondják hogy vannak véletlenek !!!)

Empire State Building és a kilátás szürkületben.

Empire State building belső terei

Ezt követően a napi kötelező Starbucks táp magunkhoz vétele, és egy jókora séta következett, hogy elérjük az 1-es metró vonalait, ami levitt minket komphoz. A komp már sötétben futott ki, így megcsodálhattuk a várost a felgyulladó fényeiben.