New York III.

Szombat reggelre csak hajnali 7 órára sikerült shuttle-t foglalnunk, így viszonylag korán keltünk és indultunk. Könnyű szívvel lemondtunk a szállodai reggeliről, ami a szokásos amerikai, nem európai gyomornak való kínálattal rendelkezett. A kisbusz ugyan késett 10 percet, de a korai időpontnak illetve a bácsi lelkiismeret-furdalásának köszönhetően végül nem késtük le a fél 8-as kompot. 

A családról készült kora kávé előtti képek a nyugalom megzavarására alkalmasak, ezért inkább a komp bejárata dokkoláskor, ill. a State Island-i és Manhattan-i kikötőjét nézzétek meg (boccs a visszacsillanó fényért, nem lehetett előre kimenni a hajó fedélzetére

Manhatten-ben aztán beültünk az első szembejövő Starbucks-ba reggelizni. Mivel tényleg minden sarkon van szerencsére nem kellett messze mennünk és kivételesen még le is tudtunk ülni.

Reggeli után ismét megtettük a Forintos percek (esetleg Milliók reggelire) emléktúrát és megkerestük a Big Bus legközelebbi megállóját. A szombat reggeli forgalomban szerencsére viszonylag gyorsan felértünk a Times sq-re és az idegenvezető nyugdíjas úr is klasszisokkal volt jobb a péntekinél. Meg tudtunk hol lakik Jennifer Aniston, Robert de Niro, Alica Keys (A Voiceban most Ő az egyik mentor, nagy kedvenc lett), Jay Z, és még számos híresség. Az út nagy részét a Hudson folyó partján tettük meg, ahol nincs túl sok útikönyvbe kívánkozó látványosság érdekes történeteket mesélt pl. a Sully című film alapjául szolgáló megtörtént esetet, személyes emlékeit szept. 11-ről, a new york-i forgalomról, Hálaadásról, stb.

Manhattan déli csücskén, nem a felhőkarcolók árnyékában

A gyerekeknek már előző nap megígértük, hogy bemegyünk a Big Bus központi megállójánál lévő M&M world-be, ezt a látogatást nem halogathattuk tovább. Három (!) emeleten lehet mindenféle M&M jelzést viselő dolgot vásárolni. El kell ismerni: profi az egész, ha betévedtél, akkor már nincs menekvés és vásárolni kell pár fontnyi csoki golyót valami adagolóval, párnával, pólóval és kulaccsal (minden akciós és méregdrága).

M&M world és a trófea.

Szombaton az Uptown látogatását terveztük a másik Big Bus-os útvonal mentén. Most is nagyon élvezetes idegenvezetőnk volt, 8-ik generációs new yorki fiú, aki szintén személyes történetekkel illusztrálta mondókáját. Az American Museum of Natural History-nál megszakítottuk a városnézést és bementünk a múzeumba. Unalmas lehet olvasni, hogy áradozunk a múzeumokról, de egyszerűen jók. Sok vidékre és korba kalauzolnak a kiállítások. Betekintést kaptunk Afrika, Észak-Amerika, az óceánok és a sarkvidékek élővilágába; az Észak-Amerikai és Polinéziai indiánok életébe, hatalmas bálna modellt és megannyi dinoszaurusz csontvázat láttunk. Nem véletlenül mondta a buszon az idegenvezető, hogy gyermekkorában kedvenc múzeuma volt, és paleontológus akart lenni. Lehet, hogy Ross Geller is szeretett idejárni gyermekkorában?

Gyönyörű fa lehetett. Nem baj, ültetünk újat helyette :) .

Sokféle kiállítás volt. Ide is érdemes lenne visszamenni.

Bevett parkolási modell, egymás hegyén-hátán... 

A "műanyag szőnyeget" először nem értettem, de praktikusnak tűnik sűrűn előforduló koccanások esetére, jópár ilyet láttam a városban (Zsuzsa nem érti hogy mire lehet ez jó, lásd Mazdánk hátulja...-I - a kifejezést nem értettem, mert a szőnyeget alulra várom, ez inkább falvédő -Zs ). Lehet hogy megvan a piaci rés Budapestre...

A család jelentős része már csak kúszott a múzeum után a sok sétától, ezért újra hop a buszra és az északi részét utaztuk végig a felső túrának (A kék útvonal a linken).

A buszról a Guggenheim múzeumnál szálltunk le, és be is vetettük magunkat. Sajnos egy nagyon várt találkozó nem jött létre, de legalább Julianne Moore-ral azért összefutottunk a múzeumban. Az épület az nagyon tetszett nekünk, a kiállításra azt hiszem több időt kellett volna szánni, hogy "működjenek a képek".

Gyors ebéd (du. 4-kor már megint) után a buszra visszaszállva próbáltunk lejutni Midtownba, de annyira lassan haladtunk, hogy le kellett szálljunk és a tömegben gyalogszerrel értük el az egyik délre tartó metró vonalat, miközben újra és egyben utoljára megcsodálhattunk pár gyönyörű kivilágított kirakatot. 

Jellegzetes utcaképek.

Csillogás.

A szállodába ismét hullafáradtan értünk vissza, vasárnap pedig amilyen gyorsan jöttünk, olyan gyorsan haza is robogtunk élményekkel gazdagon megpakolt autónkkal. 

Chicago után azt írtam, hogy hatalmas pozitív csalódás volt a város, és nagyon élhetőnek tűnt. New York nem okozott csalódást, azt vártam hogy lenyűgöző lesz, és az is, de még inkább sokkoló. És nem csak az embertömeg, a látnivalók végeláthatatlan sora, hanem egész Manhattanből számomra áradó érzés: igen, én vagyok New York, én vagyok a világ közepe, ha valaki akarsz lenni, akkor gyere először is ide. 

A 15 évvel ezelőtti katasztrófának, az ikertornyok elleni támadásnak itt kellett megtörténnie, és mérföldkőként jelezni, hogy nagyon erőteljes folyamatok zajlanak a világunkban és a New York által képviselt rend nem állhat mindig fent. Ezt a folyamatot egyértelműen érzik az itt élők, és ennek a következménye, hogy a "soktornyos bácsi" megnyerhet egy amerikai elnökválasztást azzal az ígérettel, hogy ennek gátat vet.