Trick or Treat

Az alternatív cím: Halloween - Hallo Wien, ami cím szerintem sokkal jobban kifejezi a hagyomány eredetét, miszerint Mátyás király így köszöntette a legyőzőtt Bécsieket 1459-ben az öthónapos ostrom után...  

De inkább befejezem a "trick"-et", és lássuk a "treat"-et.

Az igazat megvallva a Halloween számomra egy rejtély volt, nem értettem miért jó, hogy a gyerekek körbejárnak rengeteg édességet gyűjtve, emberek beöltöznek rémisztő maskarákba. Így aztán a gyerekek mellett én is kíváncsian vártam, mit is hoz az ünnep. 

A Greenfield Village (Henry Ford Múzeumhoz tartozó skanzen) is rendez minden évben Halloween-i estéket, méghozzá három hétvégén keresztül minden este. Az egyik kollégám hívta fel erre a figyelmem, no meg arra, hogy másfél hónappal előtte elfogy a jegy ezekre az alkalmakra. Szerencsére szeptemberben megvettük a jegyet, így vasárnap az esti szürkületbe vacogva vártuk a bebocsátást csupa fura szerzet között: Robin Hood, Amerika kapitány és szuperhős társai, birodalmi harcosok és mindenféle jedik, dr. Suess, csontvázak, boszorkányok, Harry Potterek, mustár & kecsup és megszámlálhatatlan egyéb jövevény várt hozzánk hasonlóan kezében vagy a tökalakú műanyag vödör, vagy pedig a várakozók között kiosztott narancssárga műanyag zacsi.  

Bent a megszokott minőséget képviselte a múzeum: több mint ezer változatosan faragott töklámpás mutatta az utat, sok beöltözött alak szólította meg az arra járókat, mögöttük mindig valamit osztottak (kis-zacskós chips, csokik, cukorkák, köztük egészen ehetetlen verziók); bűvész, erőművész előadása; több helyen rémisztő meséket olvastak, kaszás járt körbe madárijesztők között. Nagyon klassz madárijesztők voltak, és a sötétben tényleg ijesztő volt, amikor ránk ugrott az egyik... 

Volt elhagyatott erdő rengeteg pókhálóval, fejetlen lovas, éppen embereket toborzó kalózok, gonosz tündérek a Jancsi és Juliskából, Drakula és barátai. 

A zacskók nem teltek meg cukorkákkal, de nagyon klassz este volt, tökéletes bemelegítés a másnapi Halloween-re. 

Hétfőn a gyerekeknek az iskolában volt jelmezes felvonulás, ill. egész nap jelmezben is voltak. A subdivision-ben (a mérföld*mérföld-es négyzetünk) este 5-kor volt egy Halloween parti: egy kedves család garázsában találkoztak a családok, és a gyerekek itt tömhették magukat pizzával soda-val (cola, fanta és hasonlóak megnevezése), hogy elinduljanak 6-kor körbejárni és mindenkitől begyűjteni az édességeket... Kicsit izgultunk, hogy honnan tudjuk majd ki készült édességgel és ki nem, de teljesen egyértelmű volt: ahol égett a bejárati ajtónál a lámpa és legalább egy töklámpás (de egész komoly installációk is akadtak) kint volt, ott várták a gyerekeket.

Zsuzsa is felkészítette a bejártunkat.

Indulnak a denevérek trick-or-treatelni

Otthon felszerelkezve kis szütyőkkel a gyerekek nekiindultak és körbejártak először egyedül csak az utcában, majd miután Zsuzsa is csatlakozott az egész subdivisionben. Én otthon tartottam a frontot és osztogattam a csokikat a hozzánk becsöngető gyerekeknek a nem túl bonyolult koreográfia szerint: 

csöngetés, ajtónyitás, egy őszinte és kedvesen hangzó "Happy Halloween", egy opcionális "Trick or Treat", majd csokiválasztás, és búcsú. Mégis jó volt látni a környék gyerkőceit, a háttérben a szülőket, és velük is olykor váltani egy "happy haloween"-t. Picit túlkészültük magunkat, és elég komoly csoki készlet maradt, pláne ha hozzávesszük, hogy a mieinknek mennyit sikerült gyűjtögetni. 

A zsákmány

Még a "subdivision" partiról hazafele megismerkedtünk az egyik szomszédunkkal, aki éppen a füvet nyírta, és még sose láttuk. Nagyon kedves nyugdíjas úr, és mint kiderült 5 hónapja volt szívátültetése. A beszélgetés alatt többször felajánlotta, hogy bármiben tudnak segíteni akkor jöjjek csak át. 

Ez a találkozás tökéletesen kiegészítette és értelmezhetővé tette számomra ezt az ünnepet, ahol a hangsúly már nem az eltávozottakon, hanem az éppenséggel még körülöttünk élőkön van.

Tanítónéni szeretnék lenni!

A héten Gerdus osztályával almaszüreten voltam kísérőként. Egy közeli almaültetvénybe látogattunk, ami nem annyira profitorientált, inkább oktatási intézmény lehet. Az almaszüret egyébként 10 perc volt. Minden gyerkőc kapott egy zacsit, amibe szedhette az almát, ha ügyes volt 5 darabot is bele tudott tenni! Előtte vártunk fél órát, hogy megérkezzen a traktor vontatta "szekér", hogy kivigyen az almásba, utána pedig volt másfél óránk elkölteni az ebédet illetve játszani a parkban. 

De hogy miért is fogalmazódott meg bennem a fenti sóhaj?? Huszonnyolc gyerek van az osztályban, öt szülőt hívott segítségül a tanítónéni. Önként lehetett jelentkezni egy jelentkezési lap kitöltésével, ami alapján először a megfelelő kormányhivatal ellenőrizte, hogy alkalmas vagyok-e rá, hogy gyerekek közelébe menjek. Majd magamnak is be kellett fizetni a részvételi díjat. A tanítónéni vérprofin előkészített mindent. Az 5 kisgyerek, akinek jött az anyukája választhatott maga mellé még 4 gyereket (vagy 3-at), így alakultak ki 4-5 fős csoportok. Nekem 5 kislány jutott. Kaptam 2 óriás bevásárló táskát: az egyikbe az 5 gyerek otthonról hozott ebédjét kellett összegyűjtenem (szigorúan minden eldobható kellett legyen, hogy haza felé már ne legyen vele gond - persze volt), a másikba pedig az almákkal teli kis zacsikat. Természetesen kaptam tollat is, hogy rá tudjam írni a neveket a zacsikra. Illetve 5 db negyed dollárost, hogy az állatetetéshez tudjunk venni eledelt. Szerencsére, csodával határos módon, volt még a pénztárcámban jó pár negyed dolláros (sosincs nálam pénz), így halálra etethettük a kecskéket és kacsákat. Szóval a két óriás bevásárló táska mellett nálam kötött ki az 5 gyerek kabátja is egy idő után, majd végül még 5 tök! A gyerekekre ha pórázt kötöttek volna se lettek volna jobban biztosítva. Mindig együtt kellett maradnunk: ha egynek pisilni kell, mind az ötöt vinni kell pisilni, ha az egyik sárga almát szeretne szedni, megyünk mind a sárga almákhoz, ha a másik pirosat, akkor megyünk mind a pirosakhoz. Ez persze a játszótéren lett igazán szép, ahol leginkább 5 irányba szaladtak volna... Mindeközben a tanító nénik (2 osztály ment) vidáman csevegtek egymással, fényképeztek a telefonjaikkal és néha megjegyezték a gyerekeknek, hogy What a nice day we have! De végül is tényleg szép idő volt és mi 10 almával és 2 tökkel tértünk haza:)

Talán még annyival kiegészíteném, hogy írok az ebédről. Ezt nagyon vártam, mert nálunk állandó probléma, hogy mit csomagoljak ebédre. Gerda túltesz Ágostonon is, akinél legalább sikerült megtalálni azt a két dolgot amit biztonsággal elfogyaszt. Gerda gyakorlatilag semmit nem eszik egész nap, bármit csomagolok is neki. Szóval izgatottan lestem, hogy a többiek mit hoztak. Íme:

1. nejlon zacsiban sültkrumpli (hidegen, szétnyomódva) és vm szendvics féle, nem bírtam megállapítani mi van benne (indiai kislány)

2. előre csomagolt snack-kit, benne alma szeletek, pici sós perec és néhány kocka sajt (helyi kislány)

3. tortilla lapból szendvics sonkával, sajttal, uborka (libanoni kislány)

4. 8 db (!!) kitkat csoki, 2 szelet üres kenyér (amit én pirítva is csak nehezen tudok megenni) (spanyol ajkú kislány)

Hááát, nem lettem okosabb.

Állatok a ház körül

Mikor arról kérdeztek minket miért volt jó Finnországban élni, általában az első pontok egyike amit felsorolunk az az, hogy nagyon közel voltunk a természethez. Hát ez itt is érvényes. Bár annyi különbség azért van, hogy Finnországban elsősorban a madárvilág sokszínűsége kapott meg minket, illetve a gyűjtögető életmód. Mi ugyan csak zuzmót és áfonyát gyűjtöttünk, a gombákkal csak távoli ismeretséget ápolok. Itt inkább az állatok közelsége amit kiemelnék. A kertben nyuszik ugrándoznak, mókusok grasszálnak (csíkos hátú, fekete, szürke, barna), néha betér egy-egy őz, hogy az ablak alatt legelésszen, a fejünk felett vadludak húznak éket, az autópályákat mosómedve matricák szegélyezik. Az őzek egyébként inkább nyár elején lepték el a várost. Így ősszel újabb állattal ismerkedtünk meg: a borzzal. Az állatot egyébként szintén csak az útra lapítva láttuk, de a szaga árulkodó. Ha csak a környékre látogat is próbálom hermetikusan lezárni a ház illetve az autó minden légcserére alkalmas egységét. És itt nem ám az európai borz él, hanem a büdös borz! Ez a hivatalos neve és nem véletlenül...

Egy Romhányi verssel zárom soraim:

A büszke borzanya összetoborzott
néhány csellengő borzot,
hogy szívének féltett kincsét,
hat kicsinyét megtekintsék.
– Nézzetek! Ez itt a mennyország!
mondta dédelgetve
hat egyszülött borzát.
Ám a bámészkodók formátlannak,
torznak találták a sok torzonborz borzat.
Szólt az egyik, egy értelmesforma,
kinek kedélyét e látvány felborzolta:
– Érdekes! Ha belülről, elfogultan nézed,
ez az alom meleg kis családi fészek.
Ha kívülről, s nem vakít el vonzalom:
…egyszerűen borz-alom…

Jog-a-thon és Home coming parade

Az általános iskolában ma volt a Jog-a-thon. Ez egy futóverseny, ami az iskolai alapítvány feltöltésének első lépése. 5 dollárért lehetett szurkolásokat küldeni a gyerekeknek, amit a DJ beolvasott mikor épp az adott osztály futott. 20 percig kellett futni és a gyerekek hátára ragasztott lapon x-eltük hány kört futott a gyerek. A legtöbb kört futó osztály egy szuper kis programot kap majd ajándékba "mad science" címmel. Mint minden programot ezt is önkéntes szülőkkel oldanak meg. Jó néhány anyuka és pár apuka biztosította az esemény gondtalan lefutását. A 20 percet én elég soknak találtam főleg a kis ovisok és elsősök esetében, de végül is túlélték, sőt Gerda azt mondta ez volt a legjobb iskolai nap. 

Este pedig a szomszéd Troy High School homecoming parade-jára látogattunk ki. Nem igazán tudtam mire számítsunk, de annyira reklámozta délelőtt a DJ, hogy gondoltam nézzük meg. Az egyik közeli főúton volt a középiskolai diákok felvonulása. Nem értettük, hogy miért jön minden néző-gyerek egy zacskóval, én azt gondoltam ajándékot adnak az ismerős vonulóknak. De nem. A felvonulók cukorkát, nyalókát, csokit, perecet dobáltak a bámészkodóknak. Nagy öröm volt! Most kicsit aggódnak a gyerekek, hogy ha nem eszik meg mindet mire Imre vissza jön elbúcsúzhatnak a maradéktól. Még van majdnem egy hetük...

Az apukák elővették az amúgy a garázsban porosodó kabriókat.

A "termés".