WWW 21: Utolsó nemzeti park az úton: Rocky Mountains

Az utolsó napot a Rocky Mountain NP-nek szenteltük. Hermione Zsuzsa azt olvasta, hogy reggel 8-kor már megtelnek a parkolók, ezért közvetlenül a park bejáratánál elhelyezkedő Estes Park-ban aludtunk a KOA-ban ( ez a város is 8000 láb felett van). Az előző napok sivatagi melege egy pillanat alatt átértékelődött, és vágyaink célpontja lett, mivel meglehetősen hűvös volt, éjszaka kb. 5 fok, ami nyári hálózsákjainkban nem épp a komfort zóna.
A kempingekben lehet vásárolni reggelit, ezt kihasználva a gyerekek kaptak amerikai palacsintát, aminek a tésztájába voltak már keverve a csoki darabok, mintegy choclate-chip pancake. Ezt megkenve Nutellával készültünk a ránk váró kirándulásra, kalória volt bennünk.

A NP látogatóközpontjában felnyaláboltuk a junior ranger füzeteket és elolvastuk a kiírást is miszerint az általunk kiszemelt parkoló már megtelt, de hát mit is várjon az ember fél tízkor... Így aztán a Park&Ride parkoló maradt, ahonnan ismét shuttle busszal utaztunk tovább a Medve tóhoz. Innen rengeteg gyalogösvény indul szebbnél szebb helyekre, mindenki találhat magának megfelelő szintemelkedésű és hosszúságút. Mi három tóhoz (Nimph, Dream és Emereld) sétáltunk el és egy vízeséshez (Alberta fall).

Workshop.

A shuttle-on.

Emerald lake.

Alberta fall.

Diavetítésekor fordult ilyen elő: oldal-helyetlen a kép!!! Az Alberta-fall  a másik irányból folyik.

Szintén H. Zsuzsa olvasta, hogy ebbe a np-ba ugyanannyian látogatnak évente mint a Yellowstone-ba, csak jóval kisebb a kiterjedése. Ennek ellenére nem volt tumultus élménye az embernek, mivel sokfelé lehet kirándulni. Az pedig hogy eljönnek ide az emberek, az tökéletesen érthető: gyönyörű erdők, hegyek, völgyek, patakok, tavak mindenfele. Ha választanom kellene hogy hova menjek kirándulni, biztos ide jönnék (esetleg a Grand Tetonba, nagy a verseny az első helyért).
A ranger füzetecskék feladatai a különböző vegetációk köré épültek, komoly workshopra volt szükség, hogy a szükséges számú feladat elkészüljön. A füzetek bemutatásakor pedig sok nehéz kérdést is kaptak a gyerekek. A junior ranger program célja, hogy a füzet kitöltésével, ill. a rangerrel való beszélgetés során tényleg tanuljanak valamit a helyről, a környezetről valamit a kis jelöltek. És külön öröm, hogy a fogadalomba nemcsak az kerül bele, hogy vigyáznak a parkra, tanulnak és nyitottak maradnak az új ismeretekre, hanem az is, hogy szót fogadnak szüleiknek, megeszik a zöldséget, rendet tartanak a szobájukban, nem piszkálják a testvérüket, ... , mindig annak megfelelően, hogy mi került elő a beszélgetés során. (Bár ez a részlet nagyban annak a függvénye, hogy épp melyik parkőrnél teszik a fogadalmat.)

A kirándulás után nem maradt más hátra mint egy frapuccinoba fojtani bánatunkat, és elautózni a denveri reptér közelébe, ahonnan szombat reggel hazarepülünk (épp most igazándiból).

Itt megszabadultunk a felesleges dolgainktól (gondolom a szállodai takarító egyáltalán nem lepődik meg egy otthagyott hűtőláda láttán...), elkészültek a bőröndök (49 és 50,5 lb-vel mérlegeltünk a reptéren, igazán példás csomagolás), és eldöntöttük, hogy nem takarítjuk ki az autót, küzdjön vele az autókölcsönző...

Irány Troy, jöhet az iskola, munka!

WWW 20: a csúcsra értünk

Sok videót láttam korábban a youtube-on erről legendás hegyről, szomszédunk John, és Jenci Nagybátyám is javasolta, hogy mindenképpen menjünk el ide. Így aztán nem maradt más választásunk, mint útba ejtettük Pikes Peak 4300 m-es csúcsát. Sokan tudjátok, hogy nagyon tériszonyos vagyok, így Zsuzsa a felkapaszkodás során többször is feltette a kérdést, hogy engem mi vonzott ide, de erre a hegyre ezen az úton egyszer fel kell vezetni.

Az időmet nem mértem, de senki nem lett rosszul az autóban se fel se le ami önmagában nagy eredmény.

Jár fogaskerekű is a csúcsra, de amellett hogy rettenetesen drága, még meg is fosztja az embert egy fantasztikus szerpentinen való autózástól

A csúcson egy parkoló van, a kötelező ajándékbolton és büfén kívül. Nem túl költői.

A fel és leútról is készült felvétel :)
az út a csúcsra (ez egy link)

Ill. a leereszkedés egy része:

Felfele a motor melegedett rendesen, lefele pedig a fékek. Félúton van is egy ellenőrző pont, ahol megmérik a féktárcsa hőmérsékletét, és minket pl. negyed óra pihenőre kértek a 360 fokos (Fahrenheit) tárcsák miatt.

Zajlik épp a lázmérés lefele jövet!

A nap zömét az autóban töltöttük mivel elég hosszú szakaszt kellett megtegyünk, kb. 350 mérföldet. Jó volt este megérkezni a KOA-ba.

WWW 19: Coloradoi homoksivatag

Reggel még beszaladtunk a Mesa Verde np-ba a junior ranger kitűzőkért majd megkezdtük az aznapi 270 mérföldünket. Pihenésként megálltunk a Chimneyrock National Monument-nél, ahol a Mesa Verde-ben már megismert pithouse-okból láthattunk párat. Máig nem tudják, hogy az Anasazi emberek miért a hegytetőkre építkeztek mikor a víz, a művelhető föld, a vadak lent voltak és vannak a völgyben. Az Anasazi egy navajo szó, azt jelenti régi emberek, akik nem közülünk valók. Mivel írásos emlékek nincsenek és a mai pueblo indiánok erős spanyol befolyást szenvedtek el az Anasazik életére, szokásaikra a hopi indiánok élete és szokásaik alapján következtetnek mert ők viszonylag elszigetelten éltek sokáig.

Egy kiva, ami a közösségi élet színtere volt; alul pedig kukorica őrlő lányok (Hanga forradalmasította az eszköz használatát).

E rövid megálló után robogtunk tovább keletre. Újra és újra megdöbbenve milyen magasan vagyunk mi illetve a Colorado fennsík. Átkeltünk a San Juan hegységen, a hágó 10856 lábon van (3309 m). A cél a Great Sand Dunes NP volt. Az utolsó 30 mérföld két nyílegyenesből állt egy derékszöggel tarkítva...
Elsőként a látogatóközpontba mentünk, ahol rekord idő alatt megszereztük a jelvényeket. A fő attrakció a már korábban kipróbált homokdeszkázás. Béreltünk egy ülő és egy álló deszkát is, majd felkerekedtünk. A homok dűnék mérete elképesztő!  A parkolóból hangyáknak látszódó emberek is sejtették ezt.
A homok deszkázás és szánkozás ismét jó mókának bizonyult, de a dűnére újra és újra visszakapaszkodni igazán kimerítő.

WWW 18: Mesa Verde

Fárad az iPad is, így csak nagyon rövid beszámoló következik. Elöször csak képekre gondoltam, de mivel a Mesa Verde NP annyira tetszett, így engednem kell az erőszaknak.
Page-ből a Monument valley-t érintve autóztunk ide, aholis áthaladtunk a minden cowboy filmek díszletén.

A képen ha nehezen is, de látható a Navajok idén szolgálatba állított 27MW teljesítményü PV naperômüve

Monument valley.

Hogy melyik bokorból ugranak elö az iskolások az rejtély.

Szép völgy, de a fasorban sincs a Mesa Verde-i attrakcióval. Itt ugyanis egy i. sz. után 400 és 1300 között élő nép nyomait lehet megtekinteni, és legfőbb különlegességük, hogy a sziklafalakba építkeztek. A terület 2000 m felett található, az évi átlagos csapadék mennyiség 200 mm, és szeptembertől májusig előfordulhat fagy, vagyis messze nem egy Kárpát medence, ha mezőgazdasággal akar az ember foglalkozni.
Az itt élők mégis felépítették civilizációjukat, építettek maguknak földbe süllyesztett házakat (pit) a fennsíkon, és egészen hajmeresztő, homokkő tömbökből készült épületeket a sziklákba.

A volt középiskolai tanárból lett ranger szenzációs túravezetönk volt.

Mesa verde.

A 13. század végén a túlnépesedés miatt kényszerültek elvándorolni az egyik feltételezés szerint, de ekkoriban volt egy súlyos aszály is, így lehet hogy e kettő együtt eredményezte az elvándorlást.
A sziklaperemeken több település is látható, és vezetett túra keretében kettő is meglátogatható, ha a közelben jártok mindenképpen nézzétek meg!!!

WWW 17: a legnagyobb meglepetés - botanikus szemmel

A mai napra a Grand Canyon megtekintése volt kitűzve. Imre már volt itt januárban igaz ő Las Vegas-ból közelített és a déli peremről tátotta a száját. Mi most az északi peremet tudtuk útba ejteni. Reggel korai indulást terveztünk, hogy a nap első sugarai által megvilágított kanyont láthassuk (szerencsére csak 6.52-kor kel a nap itt, így a fél 9-es érkezés még szép lett volna). Ezt a tervünket a gyerekek nagy örömére a hajnali eső elmosta. De így is meglepően korán érkeztünk. Még 9.40-kor is azt ígérte a gps, hogy 9.20-ra odaérünk. És így is lett ugyanis Arizona egyetlen államként nem tesz különbséget a téli-nyári időszámítás között (magyarul nincs óraátállítás).

Északról érkezve a Kaibab fennsíkon kell átkelni, 50 mérföld lakatlan terület fenyőerdőn át!!! Nem tértünk magunkhoz a csodálkozásból: mi sivatagra számítottunk erre magashegyi vegetációban találtuk magunkat (legközelebb Kanadában van ilyen ligetes fenyves erdő a házi könyvtárunk tudomása szerint). Épp csak Rhodiola nem volt. Ennek megfelelően a várt 31 fok helyett is csak 15 volt (a havas eső után 8).

Jobbra fent a napfogyatkozás.

Gyorsan felmarkoltuk a junior ranger booklet-eket és részt vettünk a geológus ranger előadásán. Sok minden érdekeset megtudtunk, pl. Arizona 1848-ban lett US része, az első kongresszusi küldött (Joseph Ives hadnagy, aki gőzhajóval próbált felhajózni a Colorado folyón) jelentése lehangoló volt: nem lehet itt földet művelni, nincsenek ásványok, nem lehet állatokat legeltetni, semmi másra nem jó, mint elmenni innen. 1869-ben John Wesley Powell fentről hajózott végig, ő nevezte át az addigi Big Canyont-t Grand Canyon-ra. Őneki köszönhető a vidék feltérképezése. És tovább cizelláltuk ismereteinket a Colorado Plateau kőzeteiről.
Az északi oldal 1000 lábbal magasabban fekszik, mint a déli perem, és több mint egy méter csapadék esik évente, ebből 4 m-nyi a hó, ha jól emlékszem.
Mellesleg pont ekkor volt a napfogyatkozás, és a felhők közül kikandikált olykor a csonka nap és különös fényeket produkált.
Megszereztük a badgeket, majd kisétáltunk különböző kilátó pontokra.

Az északi peremtől sokkal távolabb van a folyó és rengeteg kis kanyon vezet odáig. Ez némi csalódást okozott a gyerekeknek és nekem is (Zs). Az útikönyv azt írta, a látogatók 90%-a a déli peremhez megy és valóban egész kevesen voltak a többi np-ban tapasztalt tömeghez képest.

Gyalogtúrára nem vállalkoztunk, a gyerekek tűrőképességük végéhez közelednek, eléggé fáztunk és folyton lógott az eső lába. A havasesőt pont megúsztuk majd visszaereszkedtünk a sivatagba a kellemes melegbe (94 fok).
A Pagebe vezető úton még megálltunk a Colorado folyó egy híres kanyaránál (Patkó kanyar), majd a szálloda előtt még kellett keresni egy éttermet, ahol Gerda kap spagettit. Ez pár napja becsípődött nála, és most hogy ilyen nagy helyre érkeztünk mint Page, már nem volt menekvés...

Navajo híd a Colorado folyón.

Patkókanyar a Colorado folyón.

WWW 16: a legjobb nap - Gerda szerint

A reggelt egy könnyednek ígérkező sétával kezdtük az Emerald pool-hoz még mindig a Zion NP-ben. Mindenfele táblákkal figyelmeztetik a turistákat, hogy vigyázzanak, mert a hegyi sivatagban sokkal hamarabb kiszárad és kimerül az ember. Csak erre tudom fogni, hogy alig vánszorogtunk fel a vízesésekig. Sajnos kicsit kevés volt a víz a patakban, így nem pompázott annyira a hely, de így is szép volt.

Ezt követően némi meleg étel, és szigorúan receptre (akut motivációs hiányt diagnosztizáltam a hegyen) egy fagyit kapott mindenki. Hogy miért nem lehet kisebb adagot venni, azt nem értem, lezsibbad, lefagy az ember arca mire megeszi az egészet...

A felfrissülés után még be kellett térni a látogató központba letenni a Zion park Junior Ranger esküjét, szerencsére itt is sikerült. Így aztán Gerda sapiján már 8 badge díszeleg, sajnos a Yellowstone-ban épp elfogyott a badge és csak patch-et tudtak adni, amit majd fel kell varrni.
Szállásunk a közeli Kanab-ban van, alig másfél órányi autózásra, így betértünk a Kanabi Koral Rózsaszín Homok Dűnék Állami Parkba. Készpénzt mindig elfelejtünk felvenni az Atm-ből, és a még otthonról hozott készlet pont elfogyott, így igazán örültünk, hogy lehetett kártyával is fizetni a park bejáratánál. Mivel megláttam azonnal béreltem is egy sandboard-ot. Ez a snowboardra hajaz, csak kicsit masszívabb, ellenben waxolni kell (Gerda interpretálásában csak vacakolni), és akkor elég jól lehet vele siklani.
A homokdűne tökéletes, amilyet a tankönyvekbe rajzolnak, úgyhogy kihúztuk a bakancslistáról a Szaharát.  A homok színe tényleg nagyon vöröses, ami annak köszönhető hogy a mindenhol megtalálható Navajo homokkőből származik ez is, aminek vas tartalma eredményezi ezt a szép színt korrodálódás után. A dűnéken szaladgálni, csúszkálni nagyon szórakoztató volt és persze rettenetesen fárasztó. A gyerekek nagyon élvezték.

Sajnos egy óriási viharfelhő közelgett így aztán inkább utóbb mint előbb abbahagytuk a mókázást, és tovaindultunk. A rádióban és a tvben is megszakították az adást, hogy a flashflood riasztást kiadják. Tulajdonképpen csak az nem értesül róla, aki bent van egy kanyonban, neki viszont életbevágó info.
A szállásunk egy igazi motel, rengeteg filmes jelentből ismerős hangulattal.