Pure Michigan 7

Utolsó napunkra ébredtünk, és mivel kb. 500 mérföld várt még ránk, ezért hamar összepakoltunk és elindultunk (Gofrit már csak Ágoston tudott enni, mi többiek valami mást próbáltunk, de azt kell mondjuk az amerikai motelek reggeli kínálata nem európai gyomornak való).

Mielőtt az utolsó világítóházakkal és tornyokkal lezártuk volna a bőséges termést, egy bányászati múzeumot néztünk meg. 

A környéken sok vasérc és rézbánya is volt, erre utalnak a települések nevei is: Ironriver, Ironmontain, stb. Az általunk meglátogatott az 1870-es évektől 1945-ig működött, amikor is hirtelen megcsappant az igény a vasércre (visszaesett a kereslet a tankokra és hadihajókra), és ennek köszönhetően rengeteg bányát bezártak a vidéken. Különböző archaikus bányagéppel ismerkedtünk meg, majd bevonatozunk a bányába és sétáltunk ott egyet.

A bányában 13 szint volt, mi csak a legfelsőn jártunk.

Már a pécsi bányászati múzeumban is szörnyülködtem eleget, de itt is megerősödött a bányászatról kialakult kép bennem. Amíg nem volt gépesítve a folyamat, másfél, két hónapig fúrták a lyukat egy dinamitnak ketten... Egyébként érdekes volt, és itt is természetesen nagyon lelkes idegenvezetőnk volt.

A múzeum ajándékboltjában (ilyen mindenhol van, néha nincs is látnivaló, csak ajándékbolt) volt egy térkép, ahol be lehetett jelölni, ki honnan van: járt már valaki ott Magyarországról (kb. Érdről, vagy csak pontatlanul szúrta be a gombostűjét a Bp-i lakos).
Már említettük korábban, de valószínűleg mindenki tisztában van vele elnökválasztásra készülnek errefelé. Egy apró adalék a következő kép. Donald Trumpot támogató apró kertben elhelyezett zászlócskákkal, autómatricákkal, -zászlókkal sokat találkozunk, de ez mindent vitt.

A hazaútra 4 világítótorony vagy világítóház látogatását terveztük be. Amiből végül 3-at teljesítettünk. Escanaba városában egy nagyon helyes kis világítóház van, az eredeti berendezési tárgyakkal és mellette egy csónakház egy mentőcsónakkal. 

Escanaba

A mentőcsónak

Manistique világítótornya a kikötőt védő hullámtörőgát végében áll. Másodszor már kicsivel bátrabban vágtunk neki a világítótorony megközelítésének, de így is többen feladták az utolsó kanyarban.

Manistique 

Az utolsó világítóházhoz le kellett térni a főútról, de most már itt is bátrabbak voltunk a földútra hajtásnál, főleg, hogy itt azért rendesen ki volt táblázva a látnivaló. A Seul Choix vagy angolul Only Choice elnevezés francia szőrmekereskedők kényszer kikötésére utal, abból az időből mikor még indián kajakokkal keltek át a Michigan tavon. Igazán varázslatos volt ez is. A helyi önkéntes idegenvezető bácsi is nagyon örült nekünk, mert Troy környékéről származott és volt egy magyar osztálytársa iskolás korában. 

Seul Choix, az egyik világítómester fia elkészítette a világítóházat madáretetőnek :)

Előzékenyen bekészítettek néhány távcsövet, hogy szigeteket kereshessünk a Michigan tavon.

Itt elköltöttük szerény ebédünket (nutellába mártogatott kenyérrudacskák) és nagy elhatározással elindultunk hazafelé. A Mackinac hídon átkelve még egyszer visszanéztünk a hídra és az Upper Peninsula-ra, majd könnyedén hazahajtottunk.