Benyos menni Amerika: Pure Michigan 3.

Éjszaka Imre azt álmodta, hogy ismét a Niagaránál jár. Aztán megbeszéltük, hogy csak esik az eső. Imre szerint azért tűnt olyan őrült hangosnak, mert nagy a sátrunk és ezért a nagy felületen felerősödve halljuk az esőcseppek becsapódását. Szerintem egyszerűen a napközbenre beígért felhőszakadás érkezett meg.

Az eső bár reggelre elállt, a homokos talajjal együtt némileg hátráltatta a sátorbontást, de elfogadható idővel kvalifikáltuk magunkat a következő etapra: irány az Upper Peninsula!

Michigan két félszigetét a Mackinac híd köti össze. Ez a híd jelenleg a világon az 5-ik leghosszabb függő híd (majdnem 5 mérföld azaz 7129 m hosszú), amit 1957-ben adtak át. A híd nyugati oldalán a Michigan tó, keleti oldalán a Huron tó terül el.

Mackinac híd.

Már az UP-ról, St.Ignac városából hajóztunk be, hogy meglátogassuk a Mackinac szigetet, autónkat hátrahagyva a parton. Erre a hajóútra mondják, hogy hasítottuk a vizet. Megcsodáltuk a távolból a hidat és több kis szigetet, pl. a Round Island-ot rajta egy bűbájos világítótoronnyal. A sziget kikötőjébe érkezve visszarepültünk az időben 100 évet. A gyerekek minden hasonló élményünket (pl. Greenfield Village) a Váratlan utazás sorozathoz hasonlítják. Most is rögtön felkiáltottak, hogy olyan mintha Avonle-ben lennénk. És valóban, az autókat rögtön az autómobilok megjelenésekor kitiltották a szigetről (megriasztották a lovakat, több balesetet is okozva, remélem nem járunk így az önvezető járművekkel) és csak biciklivel vagy lovaskocsival lehet közlekedni, ennek megfelelően virágzik a biciklikölcsönzés és a lovaskocsi bérlés üzlet. Megint igazi kis üdülővárosba érkeztünk igazi utcákkal, boltokkal, kirakatokkal. Ez nekünk nagy élmény mert Troyban és a környéken ilyen nincs.

Mackinac Island, főutca

Sajnos nem volt túl sok időnk, mert csak a 2 órás hajóval tudtunk át menni és a fél 5-össel vissza kellet indulnunk, mert a kemping még messze volt innen. Így többek szomorúságára kihagytuk a biciklizést és a geológiai látványosságok megtekintését és csak az erődre koncentráltunk.

Fort Mackinac

Ez az erőd stratégiai szempontból nagyon fontos volt, hiszen a két tó közötti (K-Ny) illetve a két félsziget (É-D) közötti átjárást lehetett innen felügyelni. Hangából előbb utóbb kibukott, hogy ő itt nem akarna cserkész lenni, ugyanis a várban 50 m-ként meglehetősen régimódi egyenruhába bújt cserkészlányok biztosították, hogy senki el ne tévedjen és ne maradjon megválaszolatlan kérdése.

Gerda közlegény mellett egy cserkész leányzó is megfigyelhető az ominózus ruhában.

Néhány korabeli ruhába öltözött katona fél óránként bemutatót tartott, hogy kell használni az ágyút, a puskát, pergetni a dobot, vagy éppen masírozni. A vár minden épülete látogatható és berendezett volt: parancsnoki iroda, raktár, fürdő (meleg vízzel), fogda, bár és játékszoba külön a tiszteknek és közkatonáknak, kórház, iskola, kaszárnya, őrség, illetve a parancsnok családjának lakóépülete.

Az ágyú dörrenése mindig valakinek a születésnapja, házassági évfordulója alkalmából szól. Egy cserkész lány itt is elbújt a képen.

Hamar elrepült az idő. A kikötőbe visszamenet ezúttal Hanga névnapjának ünneplése okán betértünk egy édesség boltba, hogy a megkóstoljuk a helyben készített, egyébként Michigan szerte népszerű „fudge”-ot. Ez tulajdonképpen a vajkaramella nemes rokona, csokoládéval, mogyorókrémmel és egyéb nyalánkságokkal ízesítve, csak nem pici kockákra vágják, mint nálunk, hanem vaskos szeletekre. A családban a hozzáértők szerint álomi, persze voltak fintorgók most is, de legalább több maradt az ínyenceknek.

Készül a fudge a kirakatban.

A fudge.

A hajó visszaröpített minket a partra, ahol autóba vágódtunk és sietve indultunk Newberry felé, hogy ne sötétben kelljen sátrat vernünk. A táj jelentősen megváltozott az „Upper Peninsula”-ra érve. A települések és a forgalom megritkult, a növényzet a tajgához vált hasonlóvá. A kempingbe épp időben érkeztünk, de a közeli városba már hiába indultunk vacsorának valót vásárolni, a bolt 8-kor bezárt.