Florida I.

Most először nem sikerült menet közben írni a blogot, így rengeteg unalmas részlettől megmenekül a kedves olvasó. (A nem kedvesek kapnak egy hosszabb verziót rengeteg tájleírással és értelmezhetetlen viccel Imrétől és Ágostontól. Ha kapsz egy ilyen tartalmú levelet, akkor azért érdemes elgondolkoznod...)

Majdhogynem állandó útitársunkat otthon felejtettük (ki ne tudná, hogy a 8 perc-ről beszélek, ha te mégse, akkor irány az ittzes.com !), ellenben Balázs bátyám tartott velünk, aki szerencsére pár napot azért eltöltött Troyban is az indulás előtt.

Az eredeti terv szerint egy nap alatt leautóztunk volna Troyból Orlandóba (20 óra), de az utolsó pillanatban megfutamodtunk, és 25-én délután nekiindultunk egy bemelegítő szakasznak Londonig (a Kentucky állambelinek, és véletlenül se az Ontario vagy UK-ban találhatóig.)

Ehhez persze az kellett, hogy először kiássuk a kölcsönzött autót a hóból...

Fent: ismét egy méreteset autóztunk, pláne hogy a tényleges út 3700 mérföld lett; az itiner szerint is izgalmas utunk volt; Balázs épp dolgozik az autó kiszabadításán (sajnos nem fért be az autó a garázsba, ha benne volt a másik, mert a 3 állásos garázsban csak keresztbe fért el...); lent: utunk első mérföldjei egy minősített hóviharban teltek...

Az első tényleges célpont Orlandó volt, ami nem csak a KOA kempingről (ahol Benyóék megszálltak), hanem a Disney és Universal parkokról is híres. Csak Disney parkból is van vagy 4, így aki tényleg már nem tud jobbat kitalálni, hogy mire költse a pénzét, az akár minden egyes parkban napokat tölthet el. Mi a Magic Kingdomra szavaztunk, így aztán a shuttle-ból kiszállva még az Epcon parkból át-monorail-eztünk a Magic Kingdomba! Konkrétan egy parkolóbirodalmon kellett átvonatozni, így már értem hogy a Walt Disney mesék miért nem az óperenciás tengeren túl, hanem az óperenciás parkolón túl kezdődnek...

Aki pedig csodálkozik, hogy egy kemping shuttle buszt járat a Disney parkhoz, annak teljesen igaza van, mert nem is. Hanem az úgy volt, hogy pár száz mérfölddel Orlandótól északra, Imre számolgatta, hogy hány napot is foglalt hol, és csak nem akart kijönni a matek... így aztán megnéztük a foglalás visszaigazolását, és tényleg nem sikerült 26-ára is szállást foglalni, csak ez nem került felírásra a Magic Travel Plan xls-be.... de a booking.com működik az autóból is, így aztán a hotel shuttle buszával hasíthattunk reggel a WD parkba....

A nap során a 24 Celsius fok nem volt rossz, de nem is ájuldoztunk tőle. Persze Troyban Fahrenheitben se volt ennyi...

A parkról nehéz röviden írni, készült egy külön poszt. A legmegdöbbentőbb a hihetetlen mennyiségű ember (évi 20 millió látogató) professzionális kiszolgálása! Rengeteg bolt, étkezde, több órás sorok egyes attrakciókhoz, mégse hisztizik senki. Élvezhető még így a két ünnep között is, ami az év legkiemeltebb időszaka, mivel mindenki jön délre melegedni, akár Michiganból, de láttunk autót Ontarióból is...

Balázs segítségével végre nem kellett a selfiebottal ügyetlenkednünk...

Másnap a Kennedy űrközpontot látogattuk meg, ami megint csak lélegzet elállító a maga nemében. (Az űrközpont véletlenül se keverendő össze az űrállomással, míg ez a Florida partjainál található a másik felettünk kering az űrben. Oda nem tervezünk utat egyenlőre, ha mégis eljutunk oda, írunk róla...)

Orlandotól csak 1 óra a Cape Carneval

Itt szerencsére már jóval kevesebben voltak a látogatók, mint az előző napi parkban, de a honlapjuk azért ajánlotta, hogy nyitásra menjünk oda, hogy legyen parkolóhelyünk és jól is tettük, hogy megfogadtuk ezt az ajánlást.

Szerte Floridában óriási karácsonyi hangulat volt. Annyit panaszkodtunk a fehér karácsonyért, hogy idén végül hullott még Floridában is egy kis hó

Itt van lehetőség egy buszos körbejárásra is, és mivel a buszhoz még nem állt hosszú sor, ezért gyorsan be is neveztünk. (Azért az látogatók számára jellemző, hogy percenként indultak a teletömött kb. 50 személyes buszok.)

A busszal körbevittek az űrállomás területén, távolról megcsodáltuk a "világ legnagyobb egyemeletes épületét" (ahol összerakják a rakétákat, az űrsiklót a hordozórakétával, a mobil platót amin aztán elszállítják az indító állásra), egyet a kilövő állások közül, az útvonalat (amin az épületből a kilövő állásig utaznak a rakéták és egyéb űrjárművek), az irányító központot. A buszozás során természetesen a sofőr folyamatosan mesélt, ha éppen nem a tv-ken kellett nézni valami műsort (talán 4-5 pár perces filmecske volt). Így megtudtunk pár érdekességet, pl. hogy a kilövőálláshoz vezető útvonalat olyan kaviccsal kell borítani, hogy véletlenül se keletkezzen szikra amikor a monstrum végighajt rajta az üresen 2 mérföld per órás, rakétástul 1 mérföld/órás sebességével. Az űrsiklók és hold missziókra használt kilövőállomás 3,5 mérföldre van az összeszerelő csarnoktól és irányítóközponttól, hogy az indulás robaja elviselhető legyen. Állítólag a szeizmográfok még Los Angelesben is jelzik egy rakéta kilövését. Ha belegondolok hogy szegény rakéta vánszorog órákig a földön, majd pár órával később akár 25000 mérföld/órás sebességgel suhan a hold felé (kb. 10km/másodperc), nagy kín lehet nekik ez a murvás út...

Balra fent: a előtérben a speciális hernyótalpas jármű, amiből kettő kell a rakéták indítóasztalra történő szállításához, hátterében az indító-torony; jobbra fent: a busz éppen a rakéták sztrádája mellett halad el; lent az összeszerelő épület (a VAB - Vehicle Assebly Building), amely majdnem teljes magasságába képes "kaput" nyitni mintegy 90 perc alatt.

A buszos körbevezetés egy kiállító csarnokban ért véget, amelyben az Apollo (holdra szállásokat magába foglaló) űrprogramot ismerhettük meg. Volt itt minden: holdjáró, holdra szálló egység (holdkomp), a már beöltözött űrhajósokat a kilövőálláshoz szállító furgon, hold felszínéről származó megtapogatható kavics és egy a Saturn 5 rakéták közül, amit végül nem lőttek fel az Apollo program lezárása miatt (Wikin link).

Balra az eredeti irányító központ, itt végig is néztünk egy filmet a kilövésről;
jobbra a holdon megjelölve merre szálltak le az Apollo program űrhajósai;

A rakéta az épület egyik végétől a másikig tart, eszméletlen nagy, 110 méter hosszú és 10 méter átmérőjű. Csak az első fokozat 42 m hosszú, és mindössze 161 s alatt égeti el az üzemanyagát és válik le kb. 60 km magasan. Maguk a számok is lenyűgözőek, ott állni a rakéta mellett, és tudni, hogy ezek bizony működtek, és 13 alkalommal is végrehajtották feladatukat, megdöbbentő.

Balra fent: Parancsnoki és Műszaki egység, ez az egész utazott a Holdig el, rábiggyesztve még a holdkomp;
Jobbra fent: ilyen kis rakétácskákkal irányítják a Műszaki egységet, pl. amikor suhanva a hold felé megfordul és a parancsnoki egység tetejére kapcsolják a holdkomp-ot;
balra lent: hold komp (ez az egész szállt le a holdra, de csak a felső fele szállt fel onnan (úgyhogy nemcsak holdjárók, hanem fél holdkompok is jelzik az emberiség látogatását odafent);
jobbra lent: Gerda lányunk és Balázs bátyám (és a űrhajós furgon a háttérben);

Fent az első fokozat és hajtóműve
Balra lent a 2. fokozat hajtóműve
Jobbra lent a rakéta, csak a terem túlsó végén besütött a nap, így nem látni semmit.

Mint mindenütt másutt, itt is voltak filmvetítések rengeteg archív felvétellel, amelyek az eredeti tárgyakkal kiegészítve az embert visszarepítették a majdnem 50 évvel ezelőtti izgalmas pillanatokba (kilövés bemutatása, holdra leszállás cseppet se az előretervezett könnyed manővere, etc..). Pont elcsíptünk egy idegenvezetést is, ami még élvezhetőbbé tette a mérnöki csodákon való merengést.

A kiállító csarnok teraszán ebédeltünk, a vízben cápák úsztak el, de a kerítésen kívülre nem kifejezetten ajánlották hogy elbóklásszunk.

A kiállító központba visszabuszozva az Atlantis űrsiklót csodáltuk meg. A kifejezés egyáltalán nem túlzás, az űrt 33-szor megjárt űrsikló ismét egy fantasztikus mérnöki alkotás. Természetesen a kiállítást sok egyéb tárggyal és interaktív látni-hallani-piszkálni valóval tették érdekesebbé. Például Gerdával beültünk egy szimulátorba, ami a kilövést próbálja érzékeltetni, azt hiszem kihúzhatjuk a karrierváltásnál szóba jövő hivatások listájáról az űrhajóst.

Jobbra lent az űrsikló feneke.

Levezetésképpen sétálgattunk egyet a rakétaparkban, bár már kezdett hűlni az idő...

Harmadik orlandói napunkat a Universal Parknak szenteltük. Sajnos aznap elég rossz idő volt, úgyhogy amire biztosan fogunk emlékezni, hogy mennyire fáztunk. Itt a sorban állás fogalma egészen új értelmezést nyert számunkra, illetve megtapasztaltuk, hogy a sorba állító kordon kihúzása, a sor tekergőzésének újrakódolása egy komoly kihívás lehet.

A parkban különböző filmek világát idézik meg, pl. Cat in the Hat, Harry Potter, Jurrasic Park, Gru, Shrek és egyebek. Az élmények külön postban olvashatóak majd.

Orlandói napjaink itt véget értek, másnap reggel indultunk tovább Miamiba, ahol azt reméltük végre tényleg meleg lesz.