Las Vegas-i élmények

A legelső CSI sorozat Las Vegasban játszódott, azt hittem van valami képem a városról, de rá kellett jöjjek hogy egyáltalán nincs és ez a hely is elképesztő, mint oly sok minden ebben a hatalmas országban.

Az Excalibur hotel,  ebben laktunk kb 3000 emberrel együtt.

Tudom, hogy sokan izgultatok, van-e Las Vegas Trump torony...

Mivel szakmai úton voltam, és így nem a szórakozás vonzott ide, biztos van némi torzítása az általam felvázolt képnek, de azért azt hiszem, hogy ez inkább kulturális különbség. Itt van minden: pici New-York hotel szabadság szoborral, felhőkarcolócskákkal és Brooklyn híddal, van Luxor hotel piramissal és rengeteg szfinx-szel, esőerdőcske, csipkerózsikai kastély (nem kastélyocska, kb. 4000 szobás szálloda, az alagsorban pedig akkora előadó teremmel, hogy lovagi tornákat szerveznek benne, lovakkal...), Eiffel tornyocska, Ceasar palota (kb. mint az Asterix Istenek Alkonyának apartmanházai) és még megannyi szálloda-casino. Minden csillog-villog, de a részletek kidolgozása hiányzik és talán számomra ez volt a legzavaróbb. Számomra ez nem giccs (definíció szerint akár lehetne is: "a művészetek eszközeit használó, a művészet látszatát keltő, többnyire kereskedelmi természetű és célú alkotás", de szerintem semmiféle művészi eszközt nem használnak), hanem sokkal inkább csak egy óriási vicc, ami kinek tetszik kinek nem.

A Luxor szálló autentikus épületegyüttese

Az Eifel torony, és természetesen ennek is az aljában casino van, mint mindenütt.

A New York Hotel kívülről-belülről. Ez messze kiemelkedett a "ligából" számomra.

Elvitathatatlan jó koncepció, hogy kulturált városoktól elkülönítették a szerencsejáték és az akár hangos szórakozás Mekkáját (bár éppenséggel Kába kő pont nincs, vagy legalábbis nem futottam bele), aki idejön az sejtheti, hogy itt a Cirque de Soleil előadásán az átlagosnál több testfelület kerül felfedésre, hogy a levegőben folyamatosan valami furcsa "dohány" illata terjeng, és reggel 6-kor a kaszinók ugyanúgy pörögnek mint a nap bármely más pillanatában, a kocsmákból pedig 18 karikás tréfák hallatszanak. Itt lehet bulizni, csak a tervezésnél a megfelelő számú nulla kerüljön a költségvetés főösszegébe :) .

Vasárnap a kiállítástól és a folyamatos embertömegtől meggyötörten egy kisebb kirándulást terveztünk. A Grand Canyon bizonyára benne van az amerikai látnivalók top 10-ben, így evidens volt hogy el kell menni oda, pláne hogy csak 2 és fél óra autózásra van. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy önismereti értéke is lesz az útnak, olyannyira, hogy még a kirándulás követő éjszakán is szédültem álmomban a mélységtől.

Csak a kanyon nyugati végéhez tudtunk elmenni az pedig az elvárásoknak megfelelően pont úgy van kialakítva, hogy fejenként egy tisztes összeget ott kelljen hagyni azért, hogy lekukkantson az ember a mélybe, ami persze minden pénzt megér :) Egy parkolóból busszal viszik a látogatókat körbe 3 állomáson:

- minősíthetetlenül gagyi western falu imitáció, már most több billentyűleütést vesztegettem rá mint amennyit megérdemel;

- a skywalk, és a hozzá tartozó kicsi indián törzsi építmények bemutatója;

- a Guano point, talán a legpazarabb kilátással.

(Egyébként a parkoló mellett van reptér, ahonnan megszámlálhatatlan mennyiségű helikopter folyamatosan viszi az utasokat le a kanyonba egy útra akciósan :). Elnézve a helikopterek mozgását, lehet hogy máskor se fogom kipróbálni a helikopterezést...

Úton a Grand Canyon felé

A Skywalk a canyon peremére épült acélpatkó üvegpadlóval, amin jópár méterre a kb. 1200m mély canyon fölé lehet merészkedni. Aki olvasta korábbi bejegyzéseinket tudhatja, hogy egy csipetnyi tériszonynál jóval több jutott nekem, így konkrétan földbegyökerezett a lábam amikor az első lépést meg kellett volna tenni az üvegre. Az agymanóim lázasan dolgoztak, de nagyon nehezen, többszöri nekifutásra sikerült végighaladnom a patkón, aminek velem együtt egy vidám, a tériszonyt valószínűleg csak tankönyvből ismerő "tömeg" örült. Érdekes volt ennyire nem lenni ura a testünknek nem fáradtság vagy sebesülés okán. 

A hely maga egyébként elképesztő!

Mivel a terület a Hualapai indiánok rezervátumában van, ezért az egész látogató központot ők üzemeltetik. Az indiánközösség kb. 2300 főt számlál, a Skywalk üzemeltetését is 95%-ban ők végzik.


A következő állomás a Guano Pont volt. Nevét a folyóvölgyben lévő barlangban talált denevér termékről kapta. Ennek nagy nitrogéntartalma miatt építettek ide bányát, mivel 100.000 tonnára becsülték a kitermelendő (nitrogénban gazdag) anyagot, de valójában csak 1000 tonna volt, így bár csodás kötélpályát építettek, óriási bukó volt a projekt. A cégbíró arcát megnéztem volna, amikor a bejegyzési kérelmet meglátta ezzel a névvel :) .

A bányához készült drótkötélpálya felső állomása. A folyó felett 2300 m fesztávú drótokon haladt a kabin.

Ebéd kilátással.

A varjúk társaságában elköltöttük ebédünket még a gyönyörű helyen, majd hazaindultunk, hogy még egy pillantást vethessünk a Hoover gátra.

Már sötétedés idején értünk a Hoover gáthoz, de így is egy fontos látnivaló. 5 év alatt épült fel 1931 és 1936 között, 2000 MW beépített teljesítménnyel (Paksi Atomerőművel egyenlő), de a villamosenergia termelésen túl legalább ekkora jelentősége van vízgazdálkodási szempontból.
Most nagyon kevés víz volt a víztározóban ami annak köszönhető hogy 6 éve folyamatosan nagyon száraz az időjárás.

A három "látnivaló" érdekes módon egészíti ki egymást: Las Vegas a tökéletesen értéktelen, könnyed semmiség, Grand Canyon a teremtett világ szépsége (mint Isteni kinyilatkoztatás amelyet az indiánok is megéltek itt) és a Hoover gát kiemelkedő emberi teljesítménye olyan hármasság, amire reflektálni kell magunkban. Jó kis szülinapi ajándék ezeket megnézni, van mit magunkkal vinni.

A képeket továbbra is köszönöm Kovács Matyi kollégámnak.