Egy jól sikerült kirándulás egy jól sikerült városban 3.

A harmadik nap reggelén nagyon örültünk, hogy pár órát még a városban tölthetünk, nem is akartunk sok időt a csomagolással, holmi fürdőzéssel a szálloda medencéjében időt elvesztegetni (bár ez azért egy kisebb csörtébe került a család fiatalabbik "felével"; hát hol itt az igazság és a demokrácia!?? ).

A városba nem a sokszor soksávos úton mentünk, hanem megpróbáltunk a falfirkáiról híres Pilsen Murals kerületbe elkeveredni (állandó felkért Chicago szakértőink tanácsát követve). A kocsival bóklásztunk körbe a negyedben, így aztán a telefonokkal értékelhető képet nem sikerült készíteni (nehéz döntés hogy inkább utazzunk és ne legyen mivel lefényképezni a dolgokat, vagy nem utazunk és veszünk egy jó fényképezőgépet, ill. azért sikerült eddig mindig eldönteni), de a google erre is felkészült, tessék megnézni a képeket.

Beérve a város központba, megcéloztuk a metrót, vagy ahogy itt hívják az EL-t, amit az ER-ból (Vészhelyzet) ismerünk mindannyian (az egyik itteni kollégám, egészen pontosan gyakornok, nem ismeri, másik generáció állítólag ??!!!) és szintén kötelező körnek tekintettünk.  

Gerdus talált egy megfelelő nyomogatni való kütyüt, amíg vártuk az EL-t. Legalábbis nem panaszkodott...

Az EL rövidítés az elevated-ből jön, ugyanis a felszín felett közlekednek, egészen pontosan az utcaszint felett. Jópofa a felhőkarcolók között kanyarogni, és a városközpontból  kiérve picit felülről belátva a házak teraszára, az életterekbe. A síneket tartó fémszerkezet nem egy esztétikai élmény, de mindenképpen figyelemre méltó. 

Ülünk az EL-en, ülünk az EL-en, ..., ülünk az EL-en és kész!

Már az első részben is kitértem rá, de kénytelen vagyok megismételni: föld alatt vonat (nem kicsi pályaudvarral), autóutak (föld felett, házakon keresztül, föld alatti utakon), a folyó partján a házak alatt kikötők (külön megoldással, hogy télen se fagyjon be a folyó és ne kelljen kiemelni a hajókat), és a föld felett "metrók". Egy teljesen másik dimenziója a közlekedés és városszervezésnek mint amihez szokva vagyunk. Természetesen minden épületnek jó-pár szintje parkolóházként működik, így aztán sose okozott a a belvárosban leparkolni, csak arra kellett figyelni, hogy egymás melletti két parkoló között is sokszoros árkülönbség lehet, de van erre is természetesen megoldás (és kivételesen nem is google-nak becézik).

A vonatozás után a gyermekeknek megígért Millennium parkban tettünk ismét egy látogatást, hogy most jobban összevizezhessék magukat.

A Millenium parkot a Cloud gate-tel összekötő kígyónak álcázott gyalogos híd.

Majd betértünk a First United Methodist Church templomába: a földszinten egy szép templom a felhőkarcoló gyomrában, fent a tetején pedig egy kápolna. Sajnos csak du. 2-kor volt kápolna látogatás, így kénytelenek leszünk visszamenni még Chicagoba, hogy ezt megnézzük. 

First United Methodist Church utcafrontja.

A gyerkők egészen oda lettek a Starbucksért, még szerencse hogy Troyban is van (minden sarkon).

Turistákhoz méltó módon még bolyongtunk kicsit a városba, majd hazaindultunk a kínai negyedet útba ejtve.

Óriási pozitív csalódás volt számomra a város. Korábban felhőkarcolót csak Tokióban láttam (illetve jártam fent hála Zolinak és Zsuzsinak), ott azonban nem volt hagyományos értelemben vett városközpont. Korábban a képeket nézve mindig azt gondoltam hogy lelketlen érzés lehet ilyen monstrumok között lenni, de itt egyáltalán nem volt semmiféle rossz érzésem, kifejezetten élhetőnek barátságosnak tűnt a város, bár természetesen csak turistáskodtunk mi ott.

Jól jellemzi szerintem a város mindkettőnkre gyakorolt hatását, hogy mikor Zsuzsa megmutatta hogy melyik felhőkarcoló melyik szintjén lakna szívesen, akkor halálosan komolyan válaszoltam, hogy szerintem azt nem tudnánk kifizetni, és nincs itt thyssenkrupp Steering.

Kedvenc chicagói figyelmeztető táblánk.

Családi aranymondás tárunkat Hanga bővítette: még jó, hogy nem karcolóban foglaltunk szállást. 

Üdv mindenkinek, a legszorgalmasabb megjegyzés író értékes jutalomban reménykedhet!