Egy jól sikerült kirándulás egy jól sikerült városban 2.

Sokan írtátok, mondtátok, hogy nem tudjátok eldönteni melyikünk ír. Ez azért van, mert egyikünk ír valamit és aztán a másik kiegészíti. Ez az alább olvasható bejegyzés is így készült (ezért iszonyat hosszú is lett, mert más-más dolgokat tartunk fontosnak megemlíteni).
Vasárnapra két célpontot tűztünk ki: a Skydeck és a Museum of Science and Industry látogatását. Rendkívül bölcsen ebben a sorrendben is vettük célba őket. Viszonylag korán, 9 után picivel álltunk be a Willis tower bejáratánál a sorba és elégedetten konstatáltuk, hogy alig vannak előttünk. Kicsit furcsa volt, hogy nem kell jegyet venni, hanem rögtön liftbe terelnek és azt sem értettük miért kiabálja 5 percenként a biztonságiőr/liftbe-terelő, hogy kb. másfél óra a sor, mikor tényleg belátható volt a vége. A liftig. Aztán lassan, a másfél óra végére, megértettük. Tulajdonképpen jópofa, hogy szakaszolták a sorban állást és így elviselhetővé is vált. Minden szakaszban kiállítások vannak, interaktív bemutatók milyen is 103 emelet magasságba emelkedni, kérdezz-felelek játékok, stb. Nézzük csak a sorban állás szakaszait: 1. sorban állás a lifthez,ami levisz a pincébe, 2. sorban állás a biztonsági ellenőrzéshez, 3. sorban állás a jegyvásárláshoz (illetve hajszálnyival rövidebb sor az online vásárolt jegyek bemutatásához, juhééé!), 4. sorban állás a mozi teremhez, ahol egy 10 perces filmet vetítettek az épület történetéről (kötelező, nem lehet kihagyni), 5. sorban állás a lifthez, ami felvisz a 103. emeletre. Itt aztán további sorban állás opciók vannak a legjobb kilátó helyekhez illetve magához a Skydeck-hez, ami egy üvegkalitka, ami kinyúlik az épület homlokzatából, így ki lehet lépni a város fölé. Csak erős idegzetűeknek (Imre messze elkerülte).

A lift élmény! Jó tömött volt (vesd össze Valami Amerika megfelelő jelentével)

Kilátás a Willis torony 103. emeletéről K és É felé.

Kilátás D és K felé.

Az utolsó sorban állás, illetve a Skydeck.

A kötelező családi szelfi.

ÉK felé. A kép sarkában látszik a Millenium park.

Willis tower. A sas szeműek esetleg láthatják az utólag az épülethez biggyesztett üveg kalitkát az épület (nekünk nézve) bal oldalán a legfelső szinten.

Az, hogy mennyire okosan tettük, hogy reggel rögtön idejöttünk, akkor derült ki mikor visszatértünk a földre és megláttuk az épület körül kígyózó sort, nekik már legalább 2 és fél órájuk lesz felkészülni lélekben az "égi stég" élményére.
Elfogyasztottuk ami az úti elemózsiából maradt, majd megcéloztuk a Museum of Science and Industry-t. Itt a 22 dolláros parkoló díjon röviden elmerengtünk, de mivel nem találtunk a környéken olyan parkolóhelyet, ahol 100%-ig biztosak lettünk volna benne, hogy tényleg szabad parkolni végül behajtottunk. A múzeum hatalmas, a Henry Ford múzeumhoz hasonlóan befogadhatatlan méretű. Első utunk a tengeralattjáróhoz vezetett, amely út során felmértem, hogy ha mindannyian élvezni szeretnénk az előttünk álló délutánt jobb lesz fiú-lány csapatokra bomlanunk.

Az U-505 tengeralattjáró, amelynek elfogásával az enigma a szövetségesek kezébe került.

Az adott évben a tengeralattjárók által elsüllyesztett hajók száma...

Így is tettünk. Imre és Ágoston gyakorlatilag a tengeralattjárónál töltötték el az időt, míg mi megnéztük az agrár kiállítást: vezettünk kombájnt elénk vetített kukoricaföldön, fejtünk műtehenet fejőgéppel, majd megnéztük a pasztőrözés folyamatát illetve, hogy mi mindenbe tesznek szóját.

Aratás ex situ.

Következő állomásunk egy nem is olyan mini tündérkastély volt, aprólékosan kidolgozva. Körbejártuk a hatalmas terepasztalt Chicago felhőkarcolóival és az USA egyéb jellegzetes tájaival. Megnéztük hogy működik a gőzmozdony, fel is másztunk egyre (a fejünk felett kiállított repülőgépek már fel se tűntek).

A terepasztal.

A fizikai törvényeket bemutató kiállításnak rögtön az elején elakadtunk, ahol is egy forgószél generátor volt, Gerdának ugyanis nagy félelme, hogy jön egy forgószél és elviszi a házunk (kiutazásunk előtt nem sokkal néztük meg az Óz-t a Vígszínházban).

A forgószél illetve Hanga kedvence.

Átsétáltunk egy század eleji utcán (20. század eleji). Aztán összefutottunk a fiúkkal és bevittük őket egy már korábban kinézett kiállításra, aminek a címe "Számok a természetben" volt. Itt egy elég nagy tükör labirintus is volt, de sokféle képen és játékon keresztül ismerkedhetünk a Fibonacci sorral, az aranymetszéssel, rengeteg geometriai formával, Pascal háromszöggel.

Na melyiket is vigyük haza?

Zárásként moziba mentünk, aminek nagyon örültünk, mert ugyanezt a filmet (Kalandok USA nemzeti parkjaiban) szerettük volna már a Henry Fordban is megnézni, de ott nem volt már hely. Az itteni moziban (Omnimax) valósággal feküdni kellett, mert mint a planetáriumban az egész falra-mennyezetre vetítették a filmet. Ha mindent látni akartunk akkor folyamatosan jobbra-balra pásztázni kellett a fejecskénkkel, valamint eszméletlen hangos effektekkel szurkálták tele a mozit, aminek semmi értelme nem volt, mert gyönyörű tájakat mutatott be. További probléma az volt, hogy Zsuzsa belefagyott az ülésébe, így majdnem háton kellett kivinni a teremből. Sajnos ez egy általános probléma (pl. nálunk az irodában is), hogyha nincs hideg, akkor ők csinálnak! A moziból kifelé egy űrkiállításon kellett áthaladni, de annyira fáztunk, hogy épp csak fellőttük a gyerekeket a Holdra és már rohantunk is ki a melegre.

Levezetésképpen a "játékgyárat" néztük meg: egy valóságos gyártószalag működött, amelyen rengeteg robot dolgozott, és rakott össze személyre szabott pörgettyűt, ha ez ember kifizette a plusz 20 dolcsit érte. Mi szerencsére végignéztük ahogy egy helybéli pörgettyűje legyártódik... Nem szeretek pénzről beszélni, írni, illetve szó sincs róla hogy sajnálnám ezekre a múzeumokra a pénzt, de az is biztos, hogy otthon sokkot kapnék meglátva egy itteni belépő árát, és utána még külön fizethetek, ha tengerlatjáróba szeretnék bemenni, vagy a szénbányába, vagy a múzeum honlapján is hirdetett Lego kiállításra.

A játékgyár részvény árának emelkedését és csökkenését meg is lehetett mászni.

A nap zárásaként (szintén Andi és Tam által ajánlott) stuffed pizzát vacsoráztunk a közelben. Ágoston még véletlenül se kóstolta meg, de szerencsére előrelátóan rendeltünk neki hagyományosat csak sajttal. Azért a különbség drámai.

A híres chicagoi stuffed pizza és szerény rokona.