Ahol idén 15 méter hó hullott.

A túránk második napján egy közeli Nemzeti parkot céloztunk meg, a Mount Rainier-t. Maga a csúcs majdnem 4400 m-en van, a látogató központ 1650 m-en, innen is lehet indulni megmászni a csúcsot.

A Nemzeti park bejárata 610 m-en van és nem egészen véletlenül néztem utána a tenger szint feletti magasságoknak. A parkba behajtva eleinte apró hófoltocskák jelentek meg az út mentén, amit látva érthetetlen volt, miért kell hóláncot vinni a nem összkerék meghajtású autóval közlekedőknek.

Amint szépen kígyóztunk fel az úton, 10 mérföld és 1000 m szint megtétele után azonban minden fehérbe borult, és az út mindkét oldalát hatalmas hófal jelölte. Fent a látogatóháznál pedig már 5 méteres hóréteg borított mindent.

Itt olvashattuk is, hogy egy átlagos évben 600 inch (kb. 15 m) hó hullik itt, de volt már egyszer 2000 inch is az éves hómennyiség! A világon itt havazik a legtöbbet, Micimackó fázna rendesen, a helyi fekete medvék még alusznak bőszen.

A gyerekek elkezdték megoldani a feladatokat a junior ranger könyvecskében, én pedig megtudtam, hogy hótalp (snowshoe vagy big foot) nélkül itt semerre sem tudunk sétálni, mert elsüllyedünk. Nem tudom minek köszönhető, de a kedves ranger bácsi felajánlotta, hogy ad hótalpakat és ne béreljünk rengeteg pénzért a látogatóközpont boltjában. Majd mikor kiderült, hogy még napszemüvege is csak Zsuzsának van, a talált tárgyakból ki-ki válogathatott magának egyet. Nem igazán találtunk magyarázatot a kedvességére, de úgy tűnt a ranger is örült hogy segíthetett. Később mikor egy két állat nevét nem ismertük, akkor együtt bogarásztuk ki a rengeteg természetismereti és határozókból az egyes állatok képeit. 

Megtanultuk, hogyan kell felvenni a hótalpakat, és már indultunk is a kis túrácskára. Eddigre szerencsére már a nap is kisütött, így ragyogó időben gyönyörködtünk a tájban és élveztük a hótalpakon a sétát. A felhő alja kb. 2000 m-en lehetett, így sajnos a csúcsot nem láthattuk, de ez cseppet se zavart minket, annyira szép volt minden.

Visszaérve leadtuk a kitöltött ranger booklet-eket, és ismét két kis junior ranger tehette le a fogadalmat (ráadásul ebbe belekerült hogy megesznek minden zöldséget amit kapnak, Ágoston itt erősen elbizonytalanodott és kétségbe esve pillanott ránk...)

Ezt a fát teljesen ellepte a hó...

Ez egy kilátó pont, amit szintén ellepett a hó. A parkoló korlátja a fal...

A következő sétához leereszkedtünk egy picit, és egy hőforrások táplálta mocsaras rét körül jártunk egyet, ahol már csak nyomokban volt hó.

Benzinkút.

Ez a fa 1293-ban bújt ki a magból.

A nemzeti park bejáratához közel pedig betértünk a Copper creek fogadóba, hogy megkóstoljuk a világhírű szeder pitéjüket. Nem csak az étlap, hanem az útikönyv is így hivatkozik rá, és ha nem is szó szerint értendő, de nagyon fincsire sikerült az biztos.

A nap ezzel el is telt, jó fáradtan értünk haza.

Kilátás a tetőteraszról.