1. Jobbra mindig szabad kanyarodni. Akkor is ha piros a lámpa. Ha kivételesen tilos akkor kiírják, hogy "no turn on red".
2. Gyakorlatilag nem használnak kresz táblákat, mindent kiírnak betűvel. Még nem tudom az okát. Nem feltételezik az emberekről, hogy azt a néhány táblát megjegyzik és értelmezik?
Íme néhány példa:
3. A kereszteződéseket nem bonyolítják túl. Ha valaki balra akar kanyarodni egy U kanyarral teheti meg. Tehát először elmegy jobbra, majd egy 180 fokos fordulattal visszafordul a kívánt irányba.
Ez az itteni mércével már nagyon összetett tábla jelzi, hogy U fordulattal lehet a Big Beaver úton balra kanyarodni. |
A visszafordító sáv. |
4. Ha nem kereszteződésben vagyunk, és van lehetőség balra kanyarodni, annak a megoldása, az út közebén felfestett sárga vonallal határolt sáv, ami nem a haladást szolgálja, hanem ott lehet várakozni, hogy a megfelelő pillanatban lekanyarodhassunk. Itt simán előfordulhat, hogy egy szembejövő autó is kanyarodni akar, és ott állunk középen, szemben egymással. Vicces.
5. A behajtani tilos táblát is nagyon bonyolult lehet értelmezni, mert biztos ami biztos, rá is írják mi újság.
6. A zsákutca táblával egyáltalán nem próbálkoznak. Végül is én is sokáig azt hittem, hogy az egy T betű és nem is értettem miért így jelölik a zsákutcát....
7. Az utak borzalmasak. Olyanok mint otthon a régi M7-es volt. Betonlapok egymás után. Bam-bam-bam. Az utcánkban épp útjavítás van.
8. És a végére egy pozitívum. Imre különösen örül neki: nincs padka, ha mégis, kedvesen le van kerekítve. Tavaly 3 új gumit kellett venni miattam...
:) Ha nem tanulják meg a táblákat, miért bíznak abban, hogy tudnak olvasni és azt tudják értelmezni az emberek? :)
VálaszTörlés